Külön protokoll szerint készülnek az új tanévre az egyetemek
2021-08-30 - 11:22:06

Van olyan egyetem, ahol kötelezővé teszik a maszkviselést, egyes tanintézmények pedig az oltást is kötelezővé tették az egészségügyi szakokon.

Külön protokoll szerint készülnek az új tanévre az egyetemek, a járványügyi korlátozásokat illetően. Van olyan egyetem, ahol kötelezővé teszik a maszkviselést, egyes tanintézmények pedig az oltást is kötelezővé tették az egészségügyi szakokon. Ilyen például a Debreceni Egyetem is, az intézmény a napokban azt közölte hallgatóival, hogy csak a beoltottak vehetnek részt a kurzusokon. A Semmelweis Egyetemen a tanévnyitó ünnepélyen is csak védettségi igazolvány felmutatásával lehet részt venni, és van olyan intézmény is, amelyik már startból az online és hibrid megoldásokkal indít. Az ELTE egyes óráit például a járványhelyzettől függetlenül online hirdette meg. A Károli Gáspár Református Egyetem pedig azt közölte, kötelező lesz a maszkviselés, amit csak az étkezőkben lehet majd levenni.



További cikkek a témakörből
Változásokkal indul az új tanév
2021-08-30 - 11:32:34
Az iskolai szexuális nevelés alapjait például teljesen átírta a kormány.
Kezdődik az ovi és a suli, körültekintőbben közlekedjünk az intézmények környékén!
2021-08-30 - 14:17:38
Reggel és délután a polgárőrök segítsenek a forgalomirányításban, a gyalogátkelőhelyek biztonságos használatában.
Akár 50 ezer forintot is elvihet a tanévkezdés
2021-08-27 - 11:53:33
Ez az összeg csupán az alap felszerelések beszerzésére elegendő.
Indul az amerikai bosszúhadjárat a kabuli repülőtéren meghalt 12 amerikai katona miatt
2021-08-27 - 11:11:28
Kabulban tegnap délután történt robbanás, az elsődleges adatok szerint legalább 60 civil és 12 amerikai katona meghalt és rengeteg a sérült.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu