Most már hivatalos, hogy zárt kapus lesz az olimpia, Japán nézők sem ülhetnek a lelátókon
2021-07-09 - 15:23:44

A szervezők bejelentése után sorra szólaltak meg a szponzorok is, sőt az első versenyző is megvan, aki emiatt már biztosan nem lesz ott az olimpián.

Japán nézők sem lehetnek a július 23-án kezdődő tokiói olimpia versenyein, az esemény így teljesen zárt kapus lesz – ez most már hivatalos.  A szervezők bejelentése után sorra szólaltak meg a szponzorok is, sőt az első versenyző is megvan, aki emiatt már biztosan nem lesz ott az olimpián.  A döntés a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal történt egyeztetés után született meg és az előzménye az, hogy a japán kormány a koronavírus-járvány miatt július 12-étől augusztus 22-éig rendkívüli állapotot hirdetett a fővárosba. Az augusztus 8-ig tartó tokiói játékokon 176 magyar sportoló vesz részt. A külföldi szurkolók részvételét egyébként már tavasszal megtiltották. Az ausztrál sportoló Nick Kyrgios (kírgios) úgy döntött, hogy emiatt nem vesz részt az ötkarikás játékok férfitenisztornáján. Ezt instagram posztban is megosztotta a követőivel.  A világranglistán jelenleg 60. pályafutása legjobbjaként 13. Kyrgios – aki 2016-ban Rióban sem játszott – a Wimbledonban zajló Grand Slam-tornán a harmadik körben búcsúzott, miután egy sérülés miatt feladta a játékot.



További cikkek a témakörből
Sokkal tovább tarthat az utasfelvétel a repülőtéren
2021-07-09 - 16:56:44
A Wizz Air járatain továbbra is kötelező maszkot viselni.
1968 után újra Európa-bajnokságot nyert az olasz válogatott
2021-07-12 - 06:16:13
Büntetőpárbajban dőlt el a bajnoki cím
Péntek éjfélig ismét elrendelték a hőségriadót
2021-07-06 - 17:29:30
Javasolták, a szabadban dolgozók megfelelő öltözékkel és napvédő készítményekkel védjék bőrüket a leégés ellen.
Helyszíni ellenőrzéseket indít a fogyasztóvédelem az építőanyag-kereskedőknél
2021-07-05 - 15:18:34
Ha a szakemberek a jogosítványaikon túlmutató mulasztásokat, visszásságokat tapasztalnak, az ügyben eljáró társhatóságok bevonását kezdeményezik

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu