Az év első félévében több mint 3800 otthonban keletkezett tűz
2021-07-05 - 11:49:08

Átlagosan negyven perc kellett ahhoz, hogy a tűzoltók megfékezzék a lángokat, ám a leghosszabb beavatkozás nyolc órán át tartott

Az év első hat hónapjában több mint 3800 otthonban keletkezett tűz, 42-en meghaltak, 302-en pedig megsérültek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Átlagosan negyven perc kellett ahhoz, hogy a tűzoltók megfékezzék a lángokat, ám a leghosszabb beavatkozás nyolc órán át tartott. Az első fél évben keletkezett lakástüzek eloltásához 2400 munkaórára volt szükség.A közlés szerint a legtöbb lakástűz nyílt láng, vagyis öngyújtó és gyufa használata, illetve főzés miatt keletkezett, második helyen az elektromos eredetű tüzek, harmadik helyen a fűtési rendszer meghibásodása, negyedik helyen pedig a dohányzás áll. A katasztrófavédelem felhívta a figyelmet, hogy az első fél évben több száz alkalommal riasztották szén-monoxiddal összefüggő esethez őket. Sokan tévesen úgy gondolják, hogy a mérgező gáz csak a fűtési szezonban jelent veszélyt. Ezzel ellentétben, minden olyan fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet, ami nyílt lánggal működik. A hőségben sokan használnak klímát megfelelő szellőzés hiányában, azok pedig segíthetik a "gyilkos gáz" kialakulását. Ezért minden nyílt égésterű vízmelegítő és fűtőeszköz közelébe érdemes szén-monoxid-érzékelőt telepíteni.



További cikkek a témakörből
Krausz Gergely lesz az első magyar tollaslabdázó férfi egyesben az ötkarikás játékokon
2021-07-05 - 15:13:42
Férfi és női egyesben is lesz magyar tollaslabdázó a július 23-án kezdődő ötkarikás játékokon
Ne etessük a vízimadarakat!
2021-07-05 - 15:15:00
A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus, téli etetőket látogató énekesmadarakétól
Egyéni vállalkozók és cégek is pályázhatnak támogatásra elektromos autó vásárlásához
2021-07-05 - 11:47:17
A pályázatokat július 12-én reggel 8 óra 1 perctől a keret kimerüléséig lehet benyújtani
Lezárult az európai uniós digitális Covid-igazolványokról szóló jogalkotási folyamat
2021-06-15 - 10:57:51
A rendelet előírja, hogy tagállamoknak tartózkodniuk kell attól, hogy az igazolvány birtokosaival szemben további utazási korlátozásokat vezessenek be, eltekintve a népegészség védelméhez szükséges és arányos korlátozásoktól

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu