Hamarosan a gyermekeké a főszerep az állatkertben
2021-05-26 - 10:22:55

14 év alatt ingyenes lesz a belépés a hétvégén.

Május utolsó hétvégéjén a gyermekeké a főszerep az ország első vidéki állatkertjének és egyetlen vidámparkjának otthont adó Nagyerdei Kultúrparkban, ahol egyedülállóan izgalmas programkavalkáddal és számos újdonsággal várják a kicsiket és nagyokat. Május 29-én, szombaton a zenés-táncos, illetve bábelőadások mellett az érdeklődők részt vehetnek az Országos Rendőr-főkapitányság jármű- és felszerelés-bemutatóján, míg május 30-án a Vojtina Bábszínház, valamint a Kodály Kórus és Kodály Filharmónia gondoskodnak majd a nagyközönség szórakozásáról. Emellett mindkét nap középkori tábor, hagyományőrző bemutató és kézműves foglalkozás is várja a kikapcsolódni vágyó családokat. A gyermeknapi hétvége programjain való részvétel belépő birtokában díjmentes, az intézmény pedig ingyenes vidámparki belépővel kedveskedik valamennyi 14 év alatti vendégének.



További cikkek a témakörből
Forgalomkorlátozások lesznek a nyugati kiskörút 3. ütemének építése miatt
2021-05-26 - 12:49:23
Kérik a közlekedőket, amennyiben lehetséges, kerüljék el a debreceni belvárosnak ezt a területét.
Könnyebb lesz az áthaladás egy sűrű kereszteződésben Debrecenben
2021-05-28 - 07:53:05
A csomópont áteresztőképessége akár 20 százalékkal növekedhet.
Nyári táborokra is felhasználhatják a debreceniek a városkártyát
2021-05-26 - 10:21:45
A városkártyát bármely debreceni lakos igényelheti.
Császárskorpiókkal gyarapodott a Debreceni Állatkert Pálmaháza
2021-05-26 - 10:21:02
Május 25-én ünnepeljük Afrika Napját.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu