Ha nem lehetnek nézők a magyarországi Labdarúgó-Európa-bajnokságon, akkor az EB rendezési jogát is elveszíthetjük2021-03-19 - 15:41:07
Többféle forgatókönyvvel számolnak a tavaly nyárról egy évvel elhalasztott torna megrendezését illetően, de olyan nincs közöttük, ami szerint akár egyetlen mérkőzést is zárt kapuk mögött, üres stadionban játszanának le a csapatok Radikális döntést hozott az UEFA az idei Eb-vel kapcsolatban. Az európai labdarúgó-szövetség elnöke azt nyilatkozta, hogy minden vendéglátónak garantálnia kell, hogy beenged nézőket a nála rendezett Európa-bajnoki mérkőzésekre. Hozzátette, hogy többféle forgatókönyvvel számolnak a tavaly nyárról egy évvel elhalasztott torna megrendezését illetően, de olyan nincs közöttük, ami szerint akár egyetlen mérkőzést is zárt kapuk mögött, üres stadionban játszanának le a csapatok. Ez azt jelenti, hogy 12 érintett városnak – köztük Budapestnek – április 7-ig kell jeleznie, hogy mennyi szurkolót tervez beengedni az Eb-meccsek megrendezésére kijelölt stadionjába. Az UEFA végrehajtó bizottsága április 19-én ül össze, hogy megtárgyalja a terveket, a végső döntés pedig egy nappal később, a szervezet kongresszusán születik majd a házigazdákról. A Telex ennek nyomán megkereste a Magyar Labdarúgó-szövetséget, ami azt közölte: , hogy továbbra is kitart Magyarország az Eb-rendezés mellett, a határidőig a szakemberek álláspontja alapján jelezni fogják az UEFA-nak, mennyi néző, milyen feltételek melletti beengedése reális Budapesten.
|
|