Látogatói emlékeket vár az idén 60 éves Vidámpark
2020-08-30 - 11:24:36

A következő két hétben várják a náluk készült régi vagy éppen új képeket, és a hozzájuk kötődő történeteket – különösen azokat, amelyek több generáció közös élményeit jelenítik meg.

Az idén hatvanéves létesítmény különleges születésnapi meglepetéssel készül, amelynek megvalósításába szeretné bevonni mindazokat, akiket az elmúlt hat évtizedben vendégül látott. Sikerült a Holdig löknöd a rakétát? Netán gyermekeddel vagy unokáddal is felültél gyermekkorod kedvenc vidámparki játékára? – többek között ezekre a kérdésekre várják a fotókkal illusztrált választ a Debreceni Vidámparkban. Nagy Gergely Sándor ügyvezető igazgató közölte: az intézmény három generációt felölelő, eddigi életútját egy kilencállomásos interaktív projekt keretében mutatják majd be szeptember második felében a Fórum bevásárlóközpontban, a kiállításhoz pedig saját archívumuk mellé szeretnék összegyűjteni 60 év legalább 60 személyes látogatói emlékét is. A következő két hétben várják a náluk készült régi vagy éppen új képeket, és a hozzájuk kötődő történeteket – különösen azokat, amelyek több generáció közös élményeit jelenítik meg. A képeket jpg vagy pdf formátumban, a történeteket pedig szöveges dokumentumként várják vidampark@zoodebrecen.hu emailcímre a beküldő nevével és telefonos elérhetőségével együtt. Beküldési határidő: 2020. szeptember 13. éjfél Az intézmény nyereményekkel kedveskedik a beküldőknek. További információk: www.zoodebrecen.hu.oldalon olvasható.

 



További cikkek a témakörből
Szombaton rendezik meg a Mesterségek ünnepét Debrecenben
2020-09-01 - 14:48:12
Debrecenben három megyéből kilenc szervezet kilencven alkotója - köztük a debreceni Tímárház kézművesei - mutatják be portékáikat szeptember 5-én a belvárosi Dósa Nádor téren.
Elmarad az idei YouDay
2020-09-02 - 14:35:11
A Debreceni Egyetem idei különleges tanévnyitó stadionshow-ja a tervek szerint szeptember 16-án szerdán lett volna.
A Tour de Hongrie Debrecenben
2020-08-30 - 10:53:25
A mezőny várhatóan 13:00 órakor úgynevezett lassú rajttal indul a Nagyardei Stadion északi kapujától.
Hajdúnánáson is van koronavírussal fertőzött személy
2020-08-27 - 15:38:35
A koronavirus.gov.hu térképes adatai szerint jelenleg 129 igazolt koronavírus fertőzött van Hajdú Bihar megyében.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu