Látássérültek számára vált elérhetővé a Csárdáskirálynő című előadás a Csokonai Színházban
2020-02-06 - 15:05:39

A sor folytatódik, az évad folyamán további jelnyelvi tolmácsolással és audionarrációval segített előadással várják a látási illetve hallási nehézségekkel élő nézőket Csokonai Színházban.

A Csokonai Színház történetében első ízben audionarrált előadással segítették a látássérültek számára a színpadi élmények befogadását január 24-én. A látássérült csoport a Csárdáskirálynő című nagysikerű operett-előadásra látogatott el. A csoportot Petneházy Emőke, az Akadálymentes Kultúra Egyesület munkatársa vezette végig narrációjával az előadáson, melyet fülhallgató készülékeken keresztül hallgathattak. Az előadás előtt közös színpadbejárást is tartottak: a színház munkatársainak segítségével megérinthették az egyes kellékeket, bejárhatták az előadás tereit. A sor folytatódik, az évad folyamán további jelnyelvi tolmácsolással és audionarrációval segített előadással várják a látási illetve hallási nehézségekkel élő nézőket Csokonai Színházban.



További cikkek a témakörből
A fejlődés, a stabilitás és a biztonság költségvetésének nevezte Debrecen polgármestere a város idei tervezett büdzséjét
2020-02-06 - 15:07:48
A büdzséről február 13-án szavaz a város közgyűlése - jelezte a polgármester.
Rekordadományt kapott a debreceni gyermekklinika
2020-02-06 - 15:40:13
Az idei Debrecen Város Bálján jótékonysági célra 12,3 millió forint gyűlt össze, melyet a klinikát segítő Leukémiás Gyermekekért Alapítvány részére ajánlottak fel.
Különösen veszélyes ausztrál ritkasággal gyarapodott a Debreceni Állatkert
2020-02-05 - 14:06:19
Az állatkert reményei szerint a daliás hímet elfogadja majd párjaként az intézményben élő nőstény és a jövőben tenyészeti sikerekről is beszámolhatnak.
Koronavírus - Hat közúti határállomáson fokozottan ellenőrzik az érkezőket
2020-02-04 - 15:36:07
Hat schengeni határátkelőhelyet a korábbi tapasztalatok alapján választották ki, mert ezeken át érkezhetnek leginkább kínai turistákat is szállító autóbuszok Magyarországra.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu