Elsőként az Eurings kapta a Fenntartható Debrecen díjat
2020-01-21 - 15:49:55

Debrecenben évente 13-14 ezer tonna kínai, svéd, olasz és német rúd-, illetve szerszámacélt dolgoznak fel.

A Fenntartható Debrecen díjat első alkalommal a kovácsolt csapágyalkatrészeket gyártó helyi Eurings Zrt.-nek ítélte oda a város önkormányzata - az elismerést kedden adta át Papp László polgármester Roberto Massucco ügyvezető igazgatónak. Papp László elmondta, hogy az olasz Massucco cégcsoporthoz tartozó, a városban több évtizede működő Eurings elsőként jelentkezett a Fenntartható Debrecen pályázaton, és számos környezetvédelmi, energiahatékonysági intézkedésével el is nyerte a címet. A cég Debrecen egyik legrégebbi ipartelepén, az egykori Magyar Gördülőcsapágy Művek helyén, igazi barna övezetben működik, ahol nagyobb kihívást jelent a környezetterhelés csökkentése, mint a most épülő, korszerű ipari parkokban. Debrecenben évente 13-14 ezer tonna kínai, svéd, olasz és német rúd-, illetve szerszámacélt dolgoznak fel.



További cikkek a témakörből
A Debreceni Állatkertben ebben az évben is szeretnék felhívni a figyelmet a madarak védelmére
2020-01-21 - 15:53:15
Január 26-án, vasárnap a Debreceni Állatkert Pálmaházában a látogatók megismerhetik Chili, az igen játékos sárga-kék ara mindennapjait, a Gibbonházban pedig saját kezűleg készíthetnek madáreleséget marhafaggyúból és hasznos magvakból.
Tolvajt keres a debreceni rendőrség
2020-01-22 - 07:21:14
Okosórát lopott.
Nyílt napot tart az egyészségügyi kar
2020-01-15 - 13:57:08
A segítő szakmák iránt érdeklődők csütörtökön nyílt napon tájékozódhatnak továbbtanulási lehetőségeikről.
Debrecenben is lesz Jégpályák Éjszakája
2020-01-15 - 13:55:35
A szervezők felhívjak a figyelmet, hogy bérletes belépésre a Jégpályáék Éjszakáján nincs lehetőség.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu