Komplex önvédelmi program indul családoknak
2019-09-29 - 10:02:01

A fizikai önvédelmi képzés tudatosabbá teszi a kamaszokat és csökkenti a stresszt, a félelmet. A gyerekek számára is élvezhető e-tananyag pedig a közösségi média veszélyeire hívja fel a figyelmet .

 Komplex önvédelmi program indul családoknak a rendőrség támogatásával – mondta Pöltl Ákos, a program kialakítója és vezetője . A szakember elmondta: részben fizikai, részben az internethasználatban, a közösségi médiában hasznosuló program indul családok, felnőttek és gyerek számára. A fizikai önvédelmi képzés tudatosabbá teszi a kamaszokat és csökkenti a stresszt, a félelmet. A gyerekek számára is élvezhető e-tananyag pedig a közösségi média veszélyeire hívja fel a figyelmet – tette hozzá.A 13-15 évesek 80 százaléka használ okostelefont, a közösségi médiában elszenvedett támadásokat azonban gyakran fel sem ismerik vagy ha mégis, elhallgatják szüleik elől. A családi önvédelmi programot segíti a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya, a program az általános iskolákban is elérhető lesz – mondta Pöltl Ákos.



További cikkek a témakörből
Hamarabb érkezik a nyugdíj
2019-10-01 - 09:42:31
Akik postai úton kapján az ellátást, nincs változás
Korszerűbb alapanyagú 100 forintosokat hoz forgalomba az MNB
2019-10-01 - 09:51:17
Az automaták miatt szükséges a korszerűsítés
Idén is pályázhatnak középiskolások, amerikai ösztöndíjra
2019-09-28 - 14:33:29
Olyan 9. és 10. évfolyamosok jelentkezését várják, akiknek jó az angoltudásuk és legalább jó (4-es) a tanulmányi eredményük. A pályázat teljesen nyitott, bárki jelentkezhet rá, aki megfelel a feltételeknek.
Átállt az elektronikus kézbesítési rendszerre a teljes postai hálózat
2019-09-28 - 14:31:31
Az ügyfelek , többek között most már nyomon követhetik a könyvelt levelek útját.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu