A 482. tanév indul a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen
2019-09-07 - 17:02:27

Idén szeptemberben 180 hallgató kezdi meg tanulmányait az egyetemen.

– Szükségünk van a jó időben, jót szóló pedagógusokra és lelkészekre, akik helyükön vannak és tudnak Isten jelenlétéről – mondta Fekete Károly püspök a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanévnyitóján szeptember 7-én. Idén szeptemberben 180 hallgató kezdi meg tanulmányait az egyetemen.  Az idei tanév feladatairól Kustár Zoltán az egyetem rektora azt mondta, hogy elsősorban a képzési kínálatot szeretnék bővíteni, főleg a speciális lelkészi szolgálatokra való felkészítés áll majd a középpontban,  Erkölcsi kötelesség, hogy a család értékének tudatosítása terén is fejlesztéseket vállaljunk – folytatta az egyetem vezetője. Ebben a tanévben a Debreceni Egyetemmel és a Három Királyfi Három Királylány Mozgalommal közösen útjára indítanakk egy képzési programot, amely hallgatóinknak a család és a gyermekvállalás iránti elkötelezettségét kívánja megerősíteni.



További cikkek a témakörből
Első tárgyalást tartanak az M3-as autópályán 2016 decemberében történt buszbaleset ügyében
2019-09-08 - 10:04:30
A baleset következtében 5 személy életét vesztette, 8-8 személy maradandó fogyatékosságot, illetve 8 napon túl gyógyuló sérüléseket, míg 21 személy könnyebb sérüléseket szenvedett.
A „Fenntartható Debrecen” címmel hirdetett pályázatot a debreceni önkormányzat
2019-09-14 - 15:14:13
Az önkormányzat pályázattal hívja fel a figyelmet a fenntarthatóságra és kéri a debreceni vállalkozásokat, hogy csatlakozzanak az akcióhoz.
Pár nap szünet lesz a debreceni élményfürdőben
2019-09-07 - 16:58:33
Az ismertetés szerint az élményfürdő szeptember 13-án (pénteken) 12 órától fogadja újra a fürdővendégeket.
Még pár nap és kezdődik a Debreceni Kézműves Fesztivál
2019-09-07 - 16:54:37
A fesztivál egyik fontos célja, hogy a gyerekekhez közelebb hozza a kézművességet, ezért idén is megrendezik a 7 próbás ifjú mester elnevezésű versenyt.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu