Dinnyejelölő kampány indul
2019-07-28 - 11:03:48

A cél, hogy az importot és a magyar dinnyét meg lehessen különböztetni, és a fogyasztó számára ne csak a kóstolás után, hanem már a vásárlás alkalmával kiderüljön, melyikről van szó .

Dinnyejelölő kampány indul a jövő héttől Magyarországon azzal a céllal, hogy a fogyasztók biztosak legyenek abban, hogy hazai dinnye kerül az asztalukra – közölte Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítói osztályának vezetője. Az agrárkamara évek óta küzd azzal, hogy az importot és a magyar dinnyét meg lehessen különböztetni, és a fogyasztó számára ne csak a kóstolás után, hanem már a vásárlás alkalmával kiderüljön, melyikről van szó – fogalmazott Mártonyffy Béla . Ennek érdekében a kamara a Magyar Dinnyetermelők Egyesületével közösen azoknak a hazai termelőknek a gyümölcseit, akik részt kívánnak venni a programban, emblémával látja el, a fogyasztók pedig ennek segítségével, egy telefonos applikáción keresztül tájékozódhatnak a dinnyét érintő "összes fontos információról"– ismertette a szakember. Az osztályvezető arról is beszámolt: Békésben, Baranyában, Hevesben és Tolnában már bőségesen szedik a dinnyét, ami a piacokra is eljutott, kiváló minőségben, elfogadható áron.. Mint fogalmazott, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mindig később indul a szezon, ott augusztusra várják a szedés kezdetét.



További cikkek a témakörből
Augusztus 8-ától lehet benyújtani a választási kérelmeket
2019-08-04 - 10:46:28
A választópolgárok egyebek mellett az átjelentkezésre, a mozgóurna-igénylésre, valamint az akadálymentes szavazókör igénylésére vonatkozó kérelmeiket nyújthatják be a lakóhelyük szerinti választási irodákhoz.
Fokozatosan elkezdődik a parlagfűszezon.
2019-08-04 - 10:49:07
A szezon gyengébb lehet a megszokottnál.
Hétfőtől kezdi a felkészülést az őszi önkormányzati választásra a Nemzeti Választási Iroda
2019-07-28 - 11:00:40
Az induláshoz szükséges ajánlásokat szeptember 9-ig kell leadniuk a jelölteknek. A kampány augusztus 24-én indul.
Durván emelik a közlekedési bírságokat Horvátországban
2019-07-28 - 10:57:26
A kiemelt, legnagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő cselekmények esetében az eddigi 10 ezer kuna bírságot 880 ezer forintnak megfelelő 20 ezer kunára, míg a korábbi 5 ezer kuna (220 ezer forint) bírságot 15 ezer kunára (660 ezer forint) emelték – írja a vezess.hu.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu