Elkezdődhet az oktatásfejlesztési program Debrecenben
2019-07-19 - 06:47:14

13 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány

Elkezdődhet Debrecen komplex oktatásfejlesztési programjának megvalósítása, az előkészítésre 13 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány legutóbbi ülésén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. Pölöskei Gáborné felsorolása szerint a fejlesztési csomag érinti a debreceni felsőoktatást, a közoktatást, a középfokú szakképzést és a köznevelést. A fejlesztés részeként német nyelvű általános iskolát és gimnáziumot hoznak létre Debrecenben. A polgármester az induló beruházások közül a helyi Mechwart, illetve Brassai műszaki középiskolák felújítását, illetve az előbbi területén egy 200-250 fős kollégium felépítését emelte ki.



További cikkek a témakörből
Idén is tanszergyűjtésbe kezdett a Re-Formáló Egyesület
2019-07-19 - 06:51:52
Tavaly közel ezer diáknak tudtak segíteni az iskolakezdésben
Hajdú-Biharban is lesz strandok éjszakája
2019-07-19 - 06:52:32
Több mint negyven fürdő csatlakozott.
Nyáron többször is megszólal a Nagytemplom orgonája
2019-07-14 - 10:48:25
A templom orgonistái félórás, ingyenes koncerttel kedveskednek a turistáknak.
Szívműtét vár Debrecenben a miskolci speciális mentőre-várják a véradókat
2019-07-13 - 06:28:01
A véradáson jelezni kell: irányított véradásról van szó, egy bizonyos betegnek.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu