Megváltoztak a lakosság nyaralási szokásai
2019-06-04 - 08:53:21

Ma már kevésbé jellemző a kéthetes pihenés, a többszöri néhány napos üdülés váltotta fel a korábbi gyakorlatot.

Jelentősen megváltoztak a magyar lakosság nyaralási szokásai, ma már kevésbé jellemző a kéthetes pihenés, a többszöri néhány napos üdülés váltotta fel a korábbi gyakorlatot – mondta el Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjújában.Hozzátette: ennek jelentős szerepe volt abban, hogy idén a húsvéti hétvége kiemelkedő látogatói létszámot produkált a fürdőüzemeltető társaságok számára.Úgy véli, ha a húsvétihoz hasonlóan kedvező lesz az időjárás, a szektor pünkösdkor is látogatói csúcsokat dönthet. Elmondta, hogy a nagy turisztikai vonzerőt jelentő fürdők népszerűsége tovább nőtt az országba látogató külföldiek körében, de ugyanilyen markáns jelenség a magyar vendégkör bővülése is. Ez utóbbit segíti a SZÉP kártya kedveltsége is.



További cikkek a témakörből
Most már hivatalosan is a hajóbalesetben elhunytakat találták meg tegnap a Dunában
2019-06-04 - 13:01:47
A Hartánál megtalált férfi egy hatvanas éveiben járó dél-koreai, aki eltűnt a szerdai hajóbalesetben; a Margit hídnál, az elsüllyedt hajó közeléből felhozott holttest pedig egy nőé – ezt közölte a szöuli külügyminisztérium.
Kiemelt üggyé nyilvánította a dél-koreai turistákat szállító hajó balesetét a legfőbb ügyész
2019-06-04 - 13:04:33
A büntetőeljárásban más bel- és külföldi hatóságokkal is együttműködik a Legfőbb Ügyészség.
Komolyan veszi a gyümölcskereskedelmi botrányt a NAV
2019-06-04 - 08:10:06
A nagykereskedőknél végzett ellenőrzésekkel a NAV célja az, hogy elvágja az országhatáron átnyúló csalárd számlázási láncolatokat, ezzel megakadályozza, hogy bárki áfacsalást követhessen el.
Június közepétől jön a nyári menetrend a mávnál
2019-06-03 - 15:40:59
A tavalyi évhez képest a menetrendi kínálat tovább bővült, a vonatok nagyobb kapacitással közlekednek, és egyéb fejlesztések is megvalósulnak.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu