Meghalt Térey János költő, író, drámaíró- virrasztást tartanak szerdán az emlékére
2019-06-04 - 06:22:27

Térey János 1970-ben született Debrecenben. 2001-ben József Attila-díjjal, 2002-ben Füst Milán-díjjal jutalmazták. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, 2008-ban az év legjobb magyar drámája díjat Asztalizenéért. 2010-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorú díjával tüntették ki.

Életének 49. évében váratlanul elhunyt Térey János József Attila-díjas költő, író műfordító - közölte a Jelenkor Kiadó hétfőn az MTI-vel. Térey János 1970-ben született Debrecenben. Költői pályafutását olyan jelentős kötetek jelzik, mint pl. a Szétszóratás, a Térerő és a Drezda februárban. Írt prózát, de drámaíróként is közismert.   2001-ben József Attila-díjjal, 2002-ben Füst Milán-díjjal jutalmazták. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, 2008-ban az év legjobb magyar drámája díjat Asztalizenéért. 2010-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorú díjával tüntették ki.

- Szerda este virrasztást tartanak a Petőfi Irodalmi Múzeumban Térey János emlékére.    A Jelenkor Kiadó, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Szépírók Társasága és a Margó Irodalmi Fesztivál által közösen szervezett megemlékezésen író- és költőtársak, szerkesztők, kiadói szakemberek és színészek olvasnak fel Térey-szövegeket a múzeum dísztermében 20 órától - közölte a Jelenkor Kiadó hétfőn az MTI-vel.    Térey János tisztelőit a kiadó arra kéri, hogy virág helyett családjának támogatásával tisztelegjenek a költő előtt.
    Térey János temetéséről később intézkednek, a szerzőt a Jelenkor Kiadó saját halottjának tekinti.



További cikkek a témakörből
A héten megkezdi a felkészülést a DVSC labdarúgócsapata
2019-06-04 - 08:07:20
A DVSC az első nemzetközi mérkőzését július 11-én játssza majd az Európa-liga selejtezőjében, a bajnokság pedig augusztus 3-án kezdődik.
Felújítják a Bocskai sulit-várják a pályázatokat
2019-06-04 - 08:13:36
Az önkormányzat közbeszerzési eljárás keretében keresi a kivitelezőt a Bocskai István Általános Iskola épületének energetikai korszerűsítésére. A pályázatokat június 18-ig lehet benyújtani.
Országos bajnok a DSZC-Eötvös DSE
2019-06-03 - 08:43:49
Legszebb idényét zárta vasárnap a DSZC-Eötvös DSE.
Pünkösdig lesz Csíkszeredában a Szent László ereklyéjét kísérő virágkocsi.
2019-06-02 - 11:37:26
A 40. Debreceni Virágkarnevál óta vált hagyománnyá, hogy magyarországi és határon túli városok virágkocsi(ka)t fogadnak.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu