Ügyfélsegítő fog működni a Debreceni Törvényszéken
2018-11-19 - 15:30:46

A bíróság célja, hogy az olyan személy, aki nem rendelkezik ügyvéddel, jogi képviselővel az előzetesen meghatározott ügyfélfogadási időben lakóhelye, tartózkodási helye, vagy munkahelye szerint illetékes járásbíróságon segítséget kapjon eljárási kérdésekben.

Az eddig megszokott panasznap helyett a jövőben úgynevezett ügyfélsegítő fog működni a Debreceni Törvényszék illetékességi területén működő járásbíróságokon. Közleményük szerint alapjaiban változtatta meg a panasznapot, mint jogintézményt a 2018. január 1-jétől alkalmazandó új polgári eljárásjogi törvény. Ezért az elnevezés módosítása indokolttá vált és változtak a funkciók is. Az ügyintézést végző igazságügyi alkalmazott kizárólag a perbeli eljárási jogokról és kötelezettségekről ad tájékoztatást, az anyagi jogról nem. Az igazságügyi alkalmazottnak ennek értelmében jogi tanácsot, továbbá előzetes véleményt, a perekkel, vitás jogviszonyokkal kapcsolatos tanácsot nem áll módjában adni, hiszen azok eldöntése az eljáró bíró feladata. A bíróság célja, hogy az olyan személy, aki nem rendelkezik ügyvéddel, jogi képviselővel az előzetesen meghatározott ügyfélfogadási időben lakóhelye, tartózkodási helye, vagy munkahelye szerint illetékes járásbíróságon segítséget kapjon eljárási kérdésekben.



További cikkek a témakörből
Ezen a hétvégén a szombat, ismét munkanap
2018-11-26 - 15:18:31
Ehhez pedig igazodik a helyi közösségi közlekedés is.
Új csarnok épül Derecskén
2018-11-26 - 15:20:17
A mostani 97 dolgozó mellé további 20 szakember felvételét tervezik Derecskéről és a szomszédos településekről.
Négysávosra bővítenék a 33-as főút érintett részét
2018-11-16 - 14:38:19
A beruházás megkönnyítése érdekében pedig négysávosra bővítenék a 33-as főút érintett részét, hogy a gyárhoz vezető autópálya-lehajtó épüljön. Ebben a kormány is segítséget nyújt.
Idén is elindul a kék vödör akció Debrecenben
2018-11-15 - 15:13:05
A gyűjtés célcsoportja idén, a Családok Évében elsősorban a nagy családok, csonka családok és tartós beteg családtagot ápoló családok.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu