Országos felmérés indul arról, hogy mennyire élünk egészségesen
2018-08-27 - 15:34:20

Az intézet által megbízott cég kérdezőbiztosai országszerte 149 településen, több ezer felnőttet keresnek majd fel, és egy kérdőív kitöltésére kérik majd a lakosokat. Ezzel párhuzamosan pedig átadnak egy úgynevezett táplálkozási naplót, hogy három napon keresztül rögzítsék, mit fogyasztottak.

Országos szintű tápláltsági állapotfelmérésre készül szeptember eleje és december közepe között az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. Eddig 2009-ben és 2014-ben zajlott hasonló felmérés Magyarországon, a mostani azonban a korábbiaknál is sokkal bővebb lesz. A reprezentatív adatok alapján készülő elemzés az elhízás gyakoriságáról, a táplálkozási szokásokról, és a tápanyagbevitelről nyújt majd valós képet. A szakemberek a gyógyszermellékhatásokkal kapcsolatos ismeretekre, az étrend-kiegészítők fogyasztására és a dohányzással kapcsolatos szokásokra is rá fognak kérdezni. Az intézet által megbízott cég  kérdezőbiztosai országszerte 149 településen, több ezer felnőttet keresnek majd fel, és egy kérdőív kitöltésére kérik majd a lakosokat. Ezzel párhuzamosan pedig átadnak egy úgynevezett táplálkozási naplót, hogy három napon keresztül rögzítsék, mit fogyasztottak. Az adatrögízés nem kötelező, mindenki eldöntheti, hogy részt akar-e venni a vizsgálatban.



További cikkek a témakörből
Országszerte magas lesz a parlagfű pollenkoncentrációja
2018-08-27 - 15:39:05
A kültéri allergén gombák spóraszáma sokfelé elérheti a magas, vagy nagyon magas szintet.
Szeptember elsején elindul a digitális jólét hitelprogram
2018-08-27 - 15:40:20
A feltételek nem változnak a maximálisan hét évre igénybe vehető hitel futamideje alatt.
Az elmúlt hetekben 26 százalékkal bővült a kiadó lakások száma
2018-08-07 - 14:36:53
Debrecenben, Győrben és Szegeden 100-110 ezer forintért, Miskolcon pedig havonta átlagosan 70 ezer forintot kell fizetni egy kiadó ingatlanért.
Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő tanévkezdés előtt
2018-08-07 - 14:35:04
A tanszerek kiválasztásánál a tartósság a legfontosabb szempont, ezt követi az ergonómia, a kedvenc mesehős mintája – idén a Pizsihősök a legmenőbbek –, a sort a divatosság, egyediség és olcsóság zárja.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu