Sokkal drágábbak lehetnek idén a külföldi nyaralások
2018-06-23 - 08:32:21

A forint gyengülése teljes egészében megjelenik a nyaralás költségeiben, hiszen ugyanazért az összegért kevesebb kunát, eurót vagy levát kaphatunk

A külföldi nyaralás szinte minden fontosabb célországban 10-20%-kal drágább lehet idén a Portfolió számításai szerint. A tengerpartok közül például egy olasz, görög vagy spanyol nyaralásnál jelenhet meg ez extra költségként. A portál számításai szerint a Horvátországba készülők ennél is rosszabbul járhatnak. A forint a horvát kunához képest már 5,3%-kal gyengült a tavalyi adatokhoz viszonyítva, így korábban soha nem látott árfolyammal kell szembesülni a pénzváltóknál. Ennek részben az is az oka, hogy a horvátok az utóbbi hónapokban elköteleződtek az euró bevezetése mellett, ami jótékony hatással van magára a kunára is. Azok sem járnak sokkal jobban, akik Bulgária felé veszik az irányt, mivel a leva árfolyama szintén az euróhoz van kötve, és ez a deviza is 4,85%-kal erősödött a forinthoz képest tavaly nyárral összevetve. A forint gyengülése tehát teljes egészében megjelenik a nyaralás költségeiben, hiszen ugyanazért az összegért kevesebb kunát, eurót vagy levát kaphatunk



További cikkek a témakörből
A hétvégén lép életbe a NAV új adatszolgáltatása
2018-06-26 - 15:28:35
Ez egy nettó 370.371 Ft-os számlára már vonatkozik, 27%-os ÁFA esetén – írja a hvg.hu. Sok vállalkozás esetében éves szinten csak néhány számla éri el az adatszolgáltatást megkövetelő, legalább 100.000 Ft-os ÁFA tartalmat.
Fontos határidőre kell figyelniük a pedagógusoknak
2018-07-04 - 15:05:49
Az OH valamennyi érintett pedagógusnak, illetve nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottnak értesítést küldött a 2019-es minősítésre jelentkezés elbírálásáról, elutasítás esetén a fellebbezés módjáról, a portfólió/pályázat feltöltésének módjáról.
Idén harmincezer gyerek vesz részt a nyári táborokban
2018-06-19 - 14:06:50
Idén harmincezer gyerek vesz részt a nyári táborokban.
Hibás palackozott üdítőitalt vontak ki a forgalomból
2018-06-19 - 14:05:32
A Nébih felhívja a vásárlók figyelmét, hogy ha vásároltak a termékből, és a palackban fehér, lebegő szennyeződést tapasztalnak, illetve vegyszeres szagot éreznek, ne fogyasszák el.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu