A héten kezdődnek az óvodai beiratkozások Debrecenben
2018-04-19 - 15:42:06

Ez a kötelezettség azokra a gyerekekre vonatkozik, akik 2015. szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába.

A 2018/2019-es nevelési évre az óvodai beiratkozás időpontja Debrecenben április 25-26 – hívta fel a figyelmet közleményében a debreceni önkormányzat. A beiratkozáskor be kell mutatni a gyerek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímét igazoló hatósági igazolványt, valamint a szülő személyes iratait is. Beiratkozni abba az óvodába kell, amelyikbe a gyerek felvételt nyert. A nemzeti köznevelésről szóló törvény rendelkezése szerint a gyereknek abban az évben, aminek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. Ez a kötelezettség azokra a gyerekekre vonatkozik, akik 2015. szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába.



További cikkek a témakörből
2024-ben Debrecenben leszek az Európai Egyetemi Játékok
2018-04-20 - 15:00:07
A pályázati licencdíjra 250 ezer eurót, a pályázati feladatokra pedig 18 millió forint támogatást határoztak meg.
Folytatják a Szőlőskert utca felújítását Debrecenben
2018-04-20 - 15:05:15
A utca már 300 méteren megépült burkolathoz csatlakozva az utca végéig, összesen 90 méter hosszon kap szilárd burkolatot 4,25 méter szélességben a meglévő csapadékvíznyelők szintbehelyezéseivel együtt.
Eltűnt debreceni nőt keres Budapesten a rendőrség
2018-04-18 - 07:41:52
Hétfőn nem érkezett meg a munkahelyére
Érdemes időben egyeztetni a falugazdászokkal
2018-04-17 - 17:45:37
A mezőgazdasági őstermelők személyijövedelemadó-bevallási határideje május 22.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900

További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu