Hároméves a debreceni Agóra
2018-02-08 - 14:23:44

Somogyi Béla, az Agóra igazgatója hozzátette, hogy az élményközpont harmadik születésnapján, szombaton nyitja meg képzeletbeli kapuit az előző év legfontosabb fejlesztésével létrejött VR-bázist.

Hároméves a debreceni Agóra tudományos élményközpont – közölte a város kulturális alpolgármestere. Komolay Szabolcs elmondta, hogy három évvel ezelőtt a természettudományok népszerűsítésére hozta létre az Agórát a város önkormányzata. Fontos céljuk volt, hogy a diákok a hagyományos iskolai keretek közül kilépve sokkal élményszerűbben és kalandosabban tapasztalhassák meg a tudományos jelenségeket.  Somogyi Béla, az Agóra igazgatója hozzátette, hogy az élményközpont harmadik születésnapján, szombaton nyitja meg képzeletbeli kapuit az előző év legfontosabb fejlesztésével létrejött VR-bázist: ekkor próbálhatják ki az érdeklődők először a virtuális valóság szerteágazó lehetőségeinek bemutatására szolgáló új eszközöket. 



További cikkek a témakörből
Ötszáz fölé nőhet a csontvelő-átültetések száma évente
2018-02-12 - 15:38:03
A hematológiai tanszék vezetője szerint a mostani beruházáskor kilenc steril kórtermet alakítottak ki.
A Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el
2018-02-13 - 13:42:36
A fekvőbeteg osztályokon nőtt az influenzaszerű tünetekkel kezeltek száma, ezért a betegek védelme érdekében mától, visszavonásig látogatási tilalmat rendeltek el az intézmény teljes területére.
Már csak néhány napig lehet jelentkezni az egyetemekre és főiskolákra
2018-02-07 - 14:34:24
Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese elmondta, hogy a nemzetközi összesítésekben a Debreceni Egyetemet rendszeresen a legjobb magyar egyetemek közzé sorolják.
Az influenzajárvány miatt újabb helyen van látogatási tilalom
2018-02-06 - 14:11:35
Hajdú-Biharban nincs látogatási tilalom, az orvosok elővigyázatosságra intenek.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu