Év elején több tízezren elfelejtik igénybe venni a családi kedvezményt
2018-02-04 - 09:43:45

Annak, aki még nem adta le adóelőleg-nyilatkozatát, minél előbb érdemes pótolnia, így ugyanis már a februári fizetés a családi kedvezmény összegével növelten érkezhet. A januári adókedvezmény összegét sem veszítik el, az majd 2019-ben az szja-bevallásban kérhető vissza.

Az év első hónapjaiban több tízezren elfelejtik igénybe venni a családi kedvezményt; érdemes minél korábban leadni az adóelőleg-nyilatkozatot a munkáltatónál, mert a kifizető csak így tudja a fizetést a kedvezmény összegével megnövelten utalni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.A közlemény szerint a családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak 35 ezer forint, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent. A kedvezményről azonban sokan elfelejtenek nyilatkozni: 2017-ben áprilisban mintegy 791 ezer szülő érvényesített családi kedvezményt, de januárban még csak 729 ezer.
    Kiemelték: annak, aki még nem adta le adóelőleg-nyilatkozatát, minél előbb érdemes pótolnia, így ugyanis már a februári fizetés a családi kedvezmény összegével növelten érkezhet. A januári adókedvezmény összegét sem veszítik el, az majd 2019-ben az szja-bevallásban kérhető vissza.



További cikkek a témakörből
Újra lehet pályázni a fiatal művészeket támogató ösztöndíjakra
2018-02-04 - 10:54:25
Az Emmi megbízásából a MANK Nonprofit Kft. szervez, pénzügyileg bonyolít, gondoz és dokumentál, valamint szakmailag lebonyolít 12 ösztöndíj közül négyet: a Derkovits Gyuláról, Kállai Ernőről, Kozma Lajosról és Pécsi Józsefről elnevezett ösztöndíjakat.
A Teréz körúti robbantásban megsérült rendőröket is meghallgatták
2018-02-05 - 14:32:23
Az ügyészség szerint a vádlott cselekménye többszörösen minősülő emberölés kísérletének és terrorcselekmény előkészületének, amiért a törvény szerint akár életfogytiglan is kiszabható.
Visszavonta vallomását a Teréz körúti robbantás vádlottja
2018-01-31 - 12:50:45
A vádlott a tárgyaláson nem kívánt vallomást tenni, a korábbit pedig visszavonta.
Egy nap maradt a gazdálkodási napló adatainak benyújtására
2018-01-30 - 14:32:15
A korábbi két hónap helyett, az idén január 1-31. között kell elektronikusan beküldeni az adatokat a Nébih részére.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu