Több orosz turistára számítanak Debrecenben
2017-12-19 - 13:18:20

Idén 50 ezer orosz állampolgár váltotta ki a magyar turistavízumot, a WizzAir Moszkva és Budapest között közlekedő járatai telítettek, ami azt mutatja, hogy nőtt az oroszok érdeklődése Magyarország iránt.

Debrecenben az orosz turisták számának jelentős emelkedésére számítanak a Wizz Air légitársaság Debrecen-Moszkva közötti járatának hatására - mondta Széles Diána alpolgármester az első gép ünnepélyes fogadásán a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren. Idén március 26-án indult Debrecenből izraeli járat, részben ennek hatására nőtt 13,3 százalékkal a beutazó turisták által itt eltöltött vendégéjszakák száma a városban. Ugyanezt várjuk el a Debrecen-Moszkva járat beindulásától is - tette hozzá Széles Diána. Hozzátették: idén 50 ezer orosz állampolgár váltotta ki a magyar turistavízumot, a WizzAir Moszkva és Budapest között közlekedő járatai telítettek, ami azt mutatja, hogy nőtt az oroszok érdeklődése Magyarország iránt.



További cikkek a témakörből
Megnyílt a mobil jégpálya Debrecenben
2017-12-19 - 15:35:34
A mobil jégpálya előreláthatólag január végéig fog üzemelni.
Újabb területeket vont be a város a díjfizetéses parkoló övezetekbe
2018-01-02 - 15:32:27
A fizetőövezetek kilenc újabb utcával bővültek.
Még karácsony előtt kiutalják a januári családtámogatásokat
2017-12-13 - 14:48:38
A jogosultak így megkapják a januárban esedékes családtámogatásokat, azaz a családi pótlékot, a gyermekgondozási segélyt és a gyermeknevelési támogatást.
Népegészségügyi kutatás kezdődik a Debreceni Egyetemen
2017-12-12 - 13:06:34
A projektben a hazai lakosság népbetegségekkel kapcsolatos genetikai és környezeti kockázatának komplex jellemzésére vállalkoznak.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu