Neoton Karácsony Debrecenben
2017-12-18 - 11:20:59

Ez alkalommal a Neoton Família tagjai karácsony másodnapjának estéjén, az alkalomhoz illő, emelkedett hangulatú koncerten varázsolják el a Neoton hangzásra vágyó közönséget.

Neoton Karácsony - 2017. december 26. (kedd), 19.00 - Debrecen, Főnix Csarnok

 

A Neoton Família karácsonyi koncerttel készül december 26-án, a debreceni Főnix Csarnokban. Ünnepi koncertjükön a legismertebb karácsonyi dalok, énekek mellett felcsendülnek majd az olyan nagy slégerek is, mint a „Holnap hajnalig”, a „Sandokan”, a „Don Quijote”, a „Santa Maria”, a „Yo-yo” vagy a „Kétszázhúsz felett”. Az esten közreműködik Faith Ildi és Gulyás Erika vokalisták, és tanúi lehetünk Pityó Gábor virtuóz zongorajátékának is.

 

Az eleinte többféle stílusban mozgó, ám végül a diszkózenénél és a beatnél megállapodott együttes a hetvenes évek végén futott be kiválóan megírt, dallamos számaival. A zenekar jelenlegi énekesnője Csepregi Éva, kezdetben a Kócbabák lányvokál tagja volt. A trió 1972-ben a Ki mit tud? című műsorban találkozott a Neotonnal, és két évvel később a csapathoz csatlakoztak, amely 1977-ben vette fel a ma is ismert Neoton Família nevet. A formáció annyira sikeres lett ország- és világszerte, hogy rendszeresen turnéztak Olaszországban, Spanyolországban, Japánban, Kubában is; több mint harminc magyar nyelvű és tucatnyi angol nyelvű albumuk jelent meg, legnépszerűbb dalaikból összeválogatva pedig egy musical is készült „Szép nyári nap” címmel, melyet 2009-ben mutattak be a nagyközönségnek.

 

Ez alkalommal a Neoton Família tagjai karácsony másodnapjának estéjén, az alkalomhoz illő, emelkedett hangulatú koncerten varázsolják el a Neoton hangzásra vágyó közönséget.



További cikkek a témakörből
Best of 90s - a 90-es évek legjobbjaival
2017-12-19 - 22:26:42
2017. december 27-én a 90-es évek legjobb magyar előadói egy este Debrecenben!
Oscar-díjra jelölték a Testről és lélekről című magyar filmet
2018-01-23 - 15:27:23
Amerikai idő szerint ma reggel ugyanis bejelentették, hogy a Testről és lélekről ott van az öt jelölt között, így a március 4-i díjátadóig újra lehet izgulni a sikerért.
Megduplázódott az allergiások száma
2017-10-19 - 16:02:23
A nem megfelelő anyagokkal való fűtés, az autókkal túlzsúfolt városi közlekedés szennyezi nap mint nap a beszívott levegőt.
Sok mindenre oda kell figyelnünk az őszi hónapokban
2017-10-05 - 15:52:36
A gyors és fájdalommentes szűrővizsgálatokkal még időben elcsíphető számos megbetegedés.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu