Debrecenben saját céggel lesz jelen a jövőben a Krones AG
2017-11-16 - 16:22:38

A tervek szerint 2019-ben kezdődik meg a termelés a debreceni gyárban, ahová magasan képzett szakembereket, mérnököket keresnek.

A repülőtér melletti déli ipari övezetben csaknem 15 milliárd forintos beruházással felépülő gyárral 500 új munkahelyet teremtenek - jelentette be hivatalosan is a német vállalkozás nemzetközi gyártási és logisztikai igazgatója Debrecenben. Hozzátette: a jó logisztikai elhelyezkedés, a kiváló infrastruktúra mellett elsősorban a Debreceni Egyetemen folyó mérnökképzés és a helyi duális szakképzés minősége miatt döntöttek úgy, hogy kelet-közép-európai gyártó üzemüket Debrecenben építik fel. A tervek szerint 2019-ben kezdődik meg a termelés a debreceni gyárban, ahová magasan képzett szakembereket, mérnököket keresnek - jelezte az igazgató.



További cikkek a témakörből
Két új út is fizetős lesz
2017-11-18 - 17:41:06
Matrica kell majd az M85-ös út Csornát elkerülő szakaszára és az M35-ös autópálya Debrecen utáni részére is.
Segítik az iskola- és pályaválasztást az NI-nál
2017-11-21 - 14:40:40
A tematikus nap zárásaként az érintett hetedik és nyolcadik osztályos tanulók szülei kaptak tájékoztatást a továbbtanulási lehetőségekről.
Új Képzési Központot nyitottak meg Debrecenben
2017-11-16 - 16:12:34
Az intézmény a duális szak- és felsőoktatási képzésben részt vevő, leendő villanyszerelők, illetve villamosmérnökök minőségi gyakorlati oktatása érdekében jött létre.
Ismét Egészség Expót tartanak a Debreceni Egyetemen
2017-11-13 - 15:33:44
Szakértők segítségével az egészséges ételek készítéséhez és rossz szokások leküzdéséhez is kaphatnak útmutatót.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu