Az ösztöndíjreform szerepelt a HÖOK közgyűlésének napirendjén
2017-10-15 - 11:32:25

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint kiemelt és azonnali megoldást igénylő probléma az ösztöndíjak kérdése, s azok megreformálása a családok számára is segítséget jelentene.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint kiemelt és azonnali megoldást igénylő probléma az ösztöndíjak kérdése, s azok megreformálása a családok számára is segítséget jelentene.    Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke a szervezet szombati, Szarvason tartott közgyűlése után az MTI-nek elmondta: a tanácskozáson kiemelt helyen szerepelt a HÖOK Jövőképprogramja. Közlése szerint az ezzel összefüggő ágazati egyeztetések megkezdődtek, s azok eredményei a hallgatók számára is érzékelhetőek lesznek, de a legfontosabb megoldandó kérdés továbbra is az ösztöndíjak alacsony összege.    Rámutatott: amellett, hogy a hallgatók nagy része munkavállalásra kényszerül a tanulás mellett, a családok számára is megterhelő a gyermekük oktatásának finanszírozása. A Központi Statisztikai Hivatal 2017-es becslése alapján, a szülőknek gyermekenként átlagosan 15 millió forint ráfordítással kell számolnia, ha támogatják a diploma megszerzését - jegyezte meg.     A családoknak ebben a kiemelt költségekkel járó időszakban szüksége lenne az állam nagyobb szerepvállalására a hallgatók támogatásában - közölte Gulyás Tibor. A HÖOK Mentorprogram adatai is igazolják, hogy a hallgatók körében jelentős a nehéz körülmények között élők száma. Az idei évben megháromszorozódott a programba jelentkezők száma, s több mint 3000 mentorálttal kezdődött a tanév - ismertette a HÖOK elnöke.



További cikkek a témakörből
Idén 110 millió forint jut a Kollégium Plusz programra
2017-10-15 - 11:48:23
A program 10 és 16 év közötti gyermekek számára indul, de a család- és gyermekjóléti szolgálat javaslatára ettől el lehet térni. A projektben kulturális programokat, színházlátogatást is szerveznek.
Célzottan keresi a kormány a gyógypedagógusnak tanulókat
2017-10-15 - 11:51:38
Ősztől már öt egyetem hat helyszínén folyik gyógypedagógus-képzés, továbbá a Semmelweis Egyetem Pető András Karán konduktor-képzés.
Húsz magyar indul a fiatal szakmunkások világversenyén Abu Dhabiban
2017-10-15 - 11:27:58
A magyar versenyzők festő, szakács, pincér, ápoló és gondozó, informatikai rendszerüzemeltető, cukrász, virágkötő, épületasztalos, bútorasztalos, ács, fodrász, gipszkarton-szerelő, hegesztő, kőműves, szépségápoló, villanyszerelő, víz-, gáz- és fűtésszerelő, webfejlesztő szakmákban egyénileg indulnak, mechatronika versenyen két fős csapat vesz részt.
Már működik az influenzafigyelő szolgálat
2017-10-13 - 15:31:50
A jelentések alapján végzett becslés szerint október 2-8. között az országban 5 500 embert fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu