Szeméremsértés gyanúja miatt keresnek egy férfit Debrecenben
2017-10-05 - 12:06:37

Egy liftben ijezstett rá a nőre

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi augusztus 11-én 16 óra körül Debrecenben, egy Hortobágyi utcai társasház liftjében szeméremsértő módon viselkedett egy nővel. Az 30 év körüli, körülbelül 190 centiméter magas, világos barna hajú férfi piros inget és kék színű térdnadrágot viselt. A bűncselekmény feltételezett elkövetőjéről grafika készült.Kérik, aki felismeri az elkövetőt, vagy bármit tud az üggyel kapcsolatban, hívja a 112-es segélyhívót. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.



További cikkek a témakörből
Szürke barátok találkoztak tegnap a Hortobágyon- a debreceni páros mindent vitt
2017-10-08 - 11:32:13
A találkozón nemcsak a hortobágyi értékeket mutatták be az érdeklődőknek, de gasztronómiai versenyt is rendeztek. Bede Róbertet és zsűritársait lenyűgözte az úgynevezett puszta szték, amelynek éke a hagyományos recept alapján készült debreceni páros volt. Az összeállítást különdíjjal jutalmazta a zsűri, míg ezüst bogrács díjat kapott a másik debreceni étek, a töltött káposzta.
5 éve fókuszban az esélyegyenlőség a Debreceni Egyetemen
2017-10-08 - 11:34:15
A testi-lelki egészség fontosságára és a fogyatékkal élők problémáira hívja fel a figyelmet a 15. Mentálhigiénés Egyetemi Napok október 9-19. között, melyet a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja a Lelkierő Egyesülettel közösen szervez.
Együttműködési megállapodás született Hajdúböszörményben
2017-10-04 - 15:51:24
A kamara szervezésében októberben tartják a Nyitott kapuk hónapját, ahol több mint tíz hajdúböszörményi vállalkozás nyitja meg kapuit az általános iskolások és szüleik előtt.
Ösztöndíjakat osztottak debreceni diákoknak
2017-10-04 - 14:24:56
Az idei pályázók közül a feltételeknek 27 diák felel meg.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu