Megtartották a II. Különleges bánásmód konferenciát.2017-09-24 - 10:53:39
A plenáris üléseket követően öt szekcióban folyt a tanácskozás olyan témakörökben, mint a fogyatékkal élők munkaerőpiaci helyzete, a sajátos nevelési igényű gyerekek pedagógiai integrációja, de volt szó a legfrissebb logopédiai kutatásokról és tehetségprogramokról is A fogyatékossággal élők problémáiról tanácskozott több mint száz szakember szeptember 22-én a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán tartott II. Különleges bánásmód konferencián. – Egy éve még csak álmodtunk róla, hogy Hajdúböszörmény a hazai gyógypedagógiai képzés egyik központja lehet, ma pedig már több mint kétszáz gyógypedagógia szakos hallgató tanulja itt ezt a nagyszerű hivatást – hangsúlyozta Kiss Attila polgármester a tanácskozás megnyitóján. Szeptembertől 80 nappali és 170 levelező tagozatos hallgató kezdte meg tanulmányait. A gyógypedagógiai szakunkkal nemcsak a hazai szakemberhiányt tudjuk orvosolni, hanem közvetve hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő emberek életminősége javuljon, és segíteni tudjuk társadalmi integrációjukat – emelte ki Gortka-Rákó Erzsébet általános dékánhelyettes. A pénteki rendezvényre 120 gyógy-, és óvodapedagógiai szakember, valamint hazai és határon túli képzőintézmények és szakszolgálatok képviselői érkeztek. A plenáris üléseket követően öt szekcióban folyt a tanácskozás olyan témakörökben, mint a fogyatékkal élők munkaerőpiaci helyzete, a sajátos nevelési igényű gyerekek pedagógiai integrációja, de volt szó a legfrissebb logopédiai kutatásokról és tehetségprogramokról is
| George Sand alakját kelti életre a Csokonai Színház új évadának első bemutatója 2017-09-24 - 10:55:56Hogyan tud érvényesülni egy nő egy férfiak dominálta világban? Hogyan értetheti meg magát anélkül, hogy kivetkőzne önmagából, hogy álruhát öltene? Hogyan lehet egyszerre szerető, anya és művész? Létezik-e tipikus női alkotás? Ezekre a kérdésekre keresik a választ az alkotók.
| | Idősek Hónapja- hétfőn kezdődik a -Kortalanul- 2017-09-24 - 10:58:34A programok széleskörű ismereteket, tájékoztatást, szórakozást nyújtanak a szép korúaknak kulturális, közösségi, szociális, egészségügyi, érdekvédelmi, fogyasztóvédelmi, közbiztonsági kérdésekben.
| | Új európai kulturális együttműködés született: Debrecen is az alapítók között van 2017-09-24 - 10:50:01Hasonló együttműködés nem létezik még az Európa Kulturális Fővárosa programban. A kezdeményezés újszerűsége, hogy nyertes és vesztes városok, illetve még pályázati időszakban lévők cserélhetnek véleményt, tapasztalatot, információt egymással.
| | A fényszennyezés csökkentéséről tanácskoztak Debrecenben 2017-09-24 - 10:44:22Az egyeztetések alkalmával olyan kérdésekre keresték a választ, mint hogyan lehet felhívni a helyi, regionális vagy országos döntéshozók figyelmét a fényszennyezés problémájára vagy hogyan tehető szélesebb körben ismertté a Hortobágyi Csillagoségbolt-park, hogyan növelhető a látogatottsága nemzeti és nemzetközi szinten.
|
|
|