Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója tartott előadást a Debreceni Egyetemen
2017-09-12 - 16:09:07

A Debreceni Egyetemen a mentőszolgálat és a klinikai sürgősségi szakma együttműködését mind oktatási, mind pedig betegellátási szinten szeretnék még szorosabbra fűzni

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója tartotta a szemeszter első előadását ma a Debreceni Egyetemen. A mentőszolgálat történetét és jövőjét ismerhették meg a magyar és angol nyelvű képzésében résztvevő ötödéves orvostanhallgatók. Szabó Zoltán tanszékvezető elmondta, hogy a Debreceni Egyetemen a mentőszolgálat és a klinikai sürgősségi szakma együttműködését mind oktatási, mind pedig betegellátási szinten szeretnék még szorosabbra fűzni. Csató Gábor az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, hogy az intézménnyel közösen egy olyan sürgősségi komplexumot szeretnének létrehozni, ahol Magyarországon egyedülálló módon a mentőszolgálat és a kórházi ellátás egy helyen valósul meg. 



További cikkek a témakörből
Nem adhatnak vért azok, akik akár csak egy napot is eltöltöttek francia, osztrák vagy román városokban
2017-09-12 - 16:18:10
A városokban ugyanis fokozott kockázatot jelent a egy vírus-fertőzés, amit ugyan alapvetően szúnyogok terjesztenek, de vérrel továbbadható
Már az idén Olaszország lesz Magyarország harmadik legnagyobb üzleti partnere
2017-09-13 - 06:15:31
Mintegy 2500 olasz cég van Magyarországon, de a következő években a kapcsolatok intenzív fejlesztésére törekednek a gazdaság mellett az oktatás és a kultúra terén is.
Életeket mentettek a debreceni vívók
2017-09-12 - 09:16:06
A debreceni és környékbeli érdeklődők nemcsak a vívást próbálhatták ki, hanem az életmentést is, ugyanis az Országos Vérellátó Szolgálat kitelepülésével véradásra is lehetőség volt.Összességében kb. 54 ember életét megmentő vérmennyiség gyűlt össze, a percekig tartó procedúra eredményeként.
Idén már 275 tanoda kezdi meg a tanévet országszerte
2017-09-12 - 08:44:03
A tanodák működtetésére az idén 7,5 milliárd forint áll rendelkezésre, míg a szakmai munkára 4 milliárd forint.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu