Ismét lesz Nagy Ugrás
2017-06-24 - 17:42:23

A résztvevő települések vagy közösségek között verseny indul, hogy kiderüljön, a Nagy Ugrás hol veti a legnagyobb hullámot.

Több mint egy évtizedes hagyomány szerint idén is egy nagy, közös csobbanással ünnepelik az európai folyókat és vizes élőhelyeket. Idén a Természetvédelmi Világalap szervezésében Magyarország ismét csatlakozik a kihíváshoz, és az ország településeit ugrásra szólítja július 9-én, délután 3 órakor. A Természetvédelmi Világalap a tavalyihoz hasonlóan idén ismét felhívást tett közzé települései és közösségei számára, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat. A résztvevő települések vagy közösségek között verseny indul, hogy kiderüljön, a Nagy Ugrás hol veti a legnagyobb hullámot. Azok a települések, amelyek nem közvetlenül vízparton fekszenek, társulhatnak másokkal egy nagy, közös csobbanásra. A WWF Magyarország központi eseménye pedig Tiszalökön lesz, a PET Kupa hajóinak beérkezése után. a PET Kupa során a versenyzők olyan úszóalkalmatosságokkal csorognak le a Tisza egy szakaszán, amelyeket a folyó vizéből és környékéről összegyűjtött PET palackokból építenek. A PET hajók kalózai menet közben több tonna hulladéktól tisztítják meg a folyót.



További cikkek a témakörből
Tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész országban
2017-06-25 - 09:09:04
Aki tiltás ellenére tüzet rak, pénzbüntetést fizet. Az aktuális tűzgyújtási tilalmakról, valamint az erdőtűz megelőzéssel kapcsolatos hasznos tudnivalókról a www.erdotuz.hu oldal adhat tájékoztatást.
Július végéig lehet pályázni az Agrofoto 2017 pályázatra
2017-06-25 - 09:12:45
A fotókkal a mezőgazdaság szépségeit szeretnék bemutatni azoknak is, akik nem az agráriumban dolgoznak, emiatt nem elvárás, hogy valamilyen mezőgazdasági tevékenységet ábrázoljon a fotó.
Így néz ki a 2017-18-as tanév
2017-06-18 - 08:21:33
A 2017/2018-as iskolai tanév szeptember elsején, pénteken kezdődik és 2018. június 15-én pénteken ér véget.
Június közepén indul a fehér gólyák látványgyűrűzése
2017-06-11 - 11:05:23
A Gólya Road Show rendezvényeinek folyamatosan frissülő részletei, a helyszínek várhatóan tovább bővülő listája a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján érhető el.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu