Debrecen lesz a díszvendége a nagyváradi Szent László Napoknak
2017-06-18 - 08:09:19

A rendezvény június 19. és 25. között zajlik a partiumi városban.

Debrecen lesz a díszvendége a nagyváradi 5. Szent László Napok programsorozatának, amely június 19. és 25. között zajlik a partiumi városban. Zatykó Gyula főszervező az MTI-nek pénteken elmondta: az elmúlt négy év évben sikerült meghonosítani egy olyan fesztivált, amelynek középpontjában Szent László király alakja áll. A rendezvénysorozat minőségi kultúrát és szórakozást kínál, hidat teremt a nagyváradi románok és magyarok, a Nagyváradon és a környéken élők, valamint Nagyvárad és a határ mentén élő magyarországiak között.    Az idei Szent László Napoknak kiemelt programja Debrecen város bemutatkozása, amely testvérvárosi kapcsolatokat ápol Nagyváraddal. Ebből az alkalomból találkozni fog egymással a két város vezetője, és várhatóan megállapodást írnak alá, melynek értelmében Nagyvárad támogatja, hogy Debrecen 2023-ban Európa kulturális fővárosa legyen - mondta Zatykó Gyula. A két település már hosszabb ideje testvérváros, de ez a kapcsolat sokkal intenzívebb lehetne - tette hozzá. Örömmel állapította meg, hogy a Szent László Napok alkalmából újabb lendületet adtak az együttműködésüknek. Fontosnak nevezte, hogy idén több intézmény is bekapcsolódott a szervezésbe, köztük a Partiumi Keresztény Egyetem, a Máltai Szeretetszolgálat, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, valamint a Balassi Intézet. A fesztivál már hétfőn elkezdődik úgynevezett nulladik nappal, hétfőn lesz a megnyitó, amelyen fellép a Magyar Állami Népi Együttes. Közreműködnek a Fölszállott a páva győztesei és a Hagyományok Háza. A fesztivál legtöbb programját a június 23. és 25. közötti hétvégére időzítették.



További cikkek a témakörből
Zsinórlabda Bajnokságot rendeztek Debrecenben- óvodások mérték össze tudásukat
2017-06-18 - 08:12:55
Magyarország különböző városainak óvodásain kívül Romániából és Szerbiából is érkeztek csapatok.
Utcafesztivál előzi meg a Szent Iván éji programokat Debrecenben
2017-06-18 - 08:16:41
Az első PAD (Picnic & Art Debrecen) fesztivállal a múzeumok éjszakájának egynapos programjait szeretnék kibővíteni olyan formában, hogy kulturális helyszínekké teszik és szimbolikusan összekapcsolják a város köztereit, mint ahogy tervezik azt 2023-ban, ha Debrecen elnyeri az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet.
Debreceni óvodásoknak és diákoknak tartottak bemutatót a kutyás rendőrök
2017-06-04 - 11:53:42
A kicsik és nagyok egyaránt élvezték a szolgálati ebek társaságát.
Válogathatnak a diákok a nyári munkalehetőségek között
2017-06-04 - 11:10:52
A tanulók dolgozhatnak például pénztáros, árufeltöltő, fürdősegéd, úszómester, hostess, rendezvényi kisegítő munkakörben, emellett várják őket nyelvtudást igénylő munkákra, a felsőoktatásban tanulók pedig informatikai, mérnöki területeken is el tudnak elhelyezkedni, teljes és részmunkaidőben egyaránt.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu