Hétfőn reggelegy újabb lakcímet sorsolunk ki, ami már  125 000 Ft -ot fog érni!

Megjelent a Debreceni Főpályaudvar kivitelezői pályázata
2016-12-28 - 16:08:06

A nyertes pályázónak 30 hónapja lesz a főpályaudvar elkészítésére, így 2019 végére megépülhet a város 21. századi regionális közlekedési központja

Megjelent a Debreceni Főpályaudvar kivitelezői pályázata – derül ki a közleményből. Hozzátették, hogy a főpályaudvar megvalósítása eddig jól halad és a jövő év első felében a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt kihirdetheti a pályázatok eredményeit, így 2017-ben már megkezdődhet az építkezés. A Debreceni Főpályaudvar az ország keleti régiójának egyik legnagyobb és legfontosabb közlekedési beruházása, ami egyesíti majd a vasúti, helyi és helyközi busz-, valamint egyéb helyi közösségi közlekedési útvonalakat. A nyertes pályázónak 30 hónapja lesz a főpályaudvar elkészítésére, így 2019 végére megépülhet a város 21. századi regionális közlekedési központja. 



További cikkek a témakörből
Nem csak a lencse hozhat szerencsét a babona szerint az újévben
2016-12-28 - 16:19:24
Egy középkori hiedelem szerint a gazdagságot többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani, de az is fontos, hogy csak disznóhúst együnk az év utolsó napján
Késes rabló támadott a Tócóskertben
2016-12-30 - 11:09:46
Nagy erőkkel keresik a rendőrök a gyanúsítottat.
Senánszky Petra a Világjátékokon is világcsúcsot szeretne úszni
2016-12-25 - 08:43:30
A 22 éves sportoló jövőre is indul világkupákon és az Európa-bajnokságon, a legfontosabb versenye azonban a Világjátékok lesz.
Tovább dolgoznak a Hortobágyi Nemzeti Parkban a tűzszerészek
2016-12-25 - 08:34:49
Jövő május végéig tarthatnak a tűzszerészi munkálatok a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900

További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu