Félmilliárdot csaltak ki a tiszántúli reformátusoktól és másokat is becsaptak. Hétfőn tárgyalják a csalók ügyét
2016-12-11 - 09:01:32

Hétfőn tárgyalja a Debreceni Törvényszék azoknak a csalóknak az ügyét, akik többek között a Tisztántúli Református Egyházkerületet is súlyos milliókkal megkárosították.

Hétfőn tárgyalja a Debreceni Törvényszék azoknak a csalóknak az ügyét, akik többek között a Tisztántúli Református Egyházkerületet is súlyos milliókkal megkárosították. A csalók 2014 januárja és márciusa között több nagyobb projektben a kivitelező képviselőinek adták ki magukat, és a megrendelőket telefonon vagy e-mailben arról tájékoztatták, hogy a kivitelező cég bankszámlaszáma megváltozott - olvasható a vádiratban. A kiszámlázott szolgáltatási díjakat erre az „új” számlaszámra kérték. És több esetben hozzá is jutottak a többmilliós – többszáz milliós összegekhez. A tucatnyi bankszámlát hamis okmányokkal alapított cégek nevében hozták létre, miután pedig a pénz beérkezett, a román állampolgárságú vádlottak bűntársa külföldi – cseh, szlovák - bankszámlákra utalta tovább.



További cikkek a témakörből
Az Immanuel Otthon diákjainál jártak a Csokonai színésznői
2016-12-11 - 10:38:59
A gyerekek őszinte örömmel fogadták a színésznőket, agyagból készített ajándékokkal kedveskedtek nekik.
Dohánybolti rablót keres a debreceni rendőrség
2016-12-12 - 09:42:07
A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.
Debreceni diákok értenek legjobban a pénzügyekhez
2016-12-11 - 08:57:57
Az Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny döntőjének győztese a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Mon(k)ey Managers nevű csapata lett, mely tagjai ezzel elnyerték a verseny fődíjait.
Euro tolvajt keres a rendőrség
2016-12-09 - 11:15:43
Elvitte az elhagyott pénzt.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu