A csillagászati diákolimpiai felkészítő szakkör indul az Agóra Tudományos Élményközpontban
2016-10-23 - 09:53:42

A matematika és fizika terén tehetséges, a csillagászat és az űrkutatás iránt érdeklődő középiskolás diákok jelentkezését várják.

Ingyenes csillagászati diákolimpiai felkészítő szakkör indul jövő hét péntektől az Agóra Tudományos Élményközpontban. A nemzeti csillagászati-űrfizikai versenyre felkészítő foglalkozásokra a matematika és fizika terén tehetséges, a csillagászat és az űrkutatás iránt érdeklődő középiskolás diákok jelentkezését várják. A korábbi versenyekhez képest fontos változás, hogy lényegesen könnyebb bevezető feladatokat tartalmazó tesztek lesznek az első két fordulóban, így az eddiginél jóval több diák tud bekapcsolódni a megmérettetésbe. A verseny három selejtezőfordulóból áll, a tavaszi országos döntőbe kerülő, és ott a legjobb teljesítményt nyújtó fiatalok alkotják majd a magyar olimpiai keretet, akik azután megkezdik felkészülésüket a 2017-es thaiföldi Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára.

Az első csillagászati szakkör 2016. október 28-án, pénteken 16 órakor kezdődik az Agórában. A jelentkezéseket az agora@agoradebrecen.hu e-mail címre várják.



További cikkek a témakörből
Légvédelmi ágyút kapott a debreceni honvéd középiskola
2016-10-23 - 11:21:05
Az ágyú festését és a hiányzó alkatrészek felszerelését az iskola diákjai végzik majd el. Az ágyú technikai felkészítését és a kezelők betanítását jövő év áprilisáig végzik el, és terveik szerint a jövő évi hősök napi rendezvényeken már a Matasz Díszüteg részeként vesznek részt a hivatalos rendezvényeken.
Taroltak a Debreceni Egyetem vadgazda mérnök szakos hallgatói
2016-10-26 - 16:24:39
Második helyezést értek el csapatban a Debreceni Egyetem vadgazda mérnök szakos hallgatói az Országos Vadgazdálkodási Vadászvetélkedőn
Megújítják az élelmiszereket - innováció Debrecenben
2016-10-23 - 09:48:38
Az egyetem és az ipar együttműködésének két zászlóshajója az egészségipari, illetve az innovatív élelmiszeripari klaszter.
Átadták Debrecen idei Csokonai-, Hatvani-, Hajós Alfréd- és Boncz László-díjait
2016-10-22 - 17:08:54
A hagyományok szerint a város azon polgárait köszönti, akik kimagasló értékeket hoztak létre a tudomány, a művészet, a környezetvédelem és idegenforgalom, az egészségügy, a szociális tevékenység, a sport vagy az építészet, valamint – idén először – a gyermekvédelem, gyermekjólét, családsegítés, idős gondozás és a fogyatékos személyek ellátása, valamint az egészségügyi alap- és szakellátás, az egészségmegőrzés területén.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu