A katonai bemutatókra a magyar csoportok mellett érkeznek vendégek Lengyelországból, Szlovákiából és Csehországból is. A nyár kellős közepén újra megrendezik a Hajdúk Világtalálkozóját augusztus 5-7. között Hajdúnánáson. A korhű viseletbe öltözött császári és hajdú katonák mellett az ágyúk, fegyverek is megjelennek, nem véletlenül, ugyanis az érdeklődők igazi csatákat láthatnak a Hajdúnánási Gyógyfürdő Fesztiválterületén, ahol a hajdú katonáknak a császári sereggel kell megküzdeniük több ízben is. A katonai bemutatókra a magyar csoportok mellett érkeznek vendégek Lengyelországból, Szlovákiából és Csehországból is. A harcok mellett fáklyás felvonulással, népi játszóházzal, tábori mulatozással is várják a látogatókat.