Olcsóbbak lesznek az őstermelői igazolványok
2016-07-31 - 10:04:23

A kártya a gazdaság kifehérítésében fontos szerepet játszik, és vele az őstermelők is tudják egymást ellenőrizni, a vevők pedig egy okostelefonos applikáción keresztül nézhetik meg a termékek, illetve a termelő pontos adatait.

Az új, kártya alapú őstermelői igazolványok később készülnek el, de előállításuk a felébe kerül csak, mint korábban tervezték  - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője szombat este az M1 –en.    Tájékoztatása szerint az igazolványok cseréjét az őstermelői tevékenység nyomon követhetősége és az ügyintézés egyszerűsítése is indokolta.    Közel 190 ezer kártyát kell legyártani, de a közbeszerzés elhúzódása miatt ezek csak késve készülnek el - jelezte. Süle Katalin felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy az eljárásban kialakult verseny miatt a gyártási költség nem éri majd el az előzetesen becsült összeg felét.    Hangsúlyozta, hogy a kártya a gazdaság kifehérítésében fontos szerepet játszik, és vele az őstermelők is tudják egymást ellenőrizni, a vevők pedig egy okostelefonos applikáción keresztül nézhetik meg a termékek, illetve a termelő pontos adatait.

 



További cikkek a témakörből
Nőtt a parlagfű pollenkoncentrációja az utóbbi években
2016-07-31 - 10:07:44
Az utóbbi években mért maximum pollenszám köbméterenként 1600-1700-ra nőtt a korábbi 1000-1600-ról. Augusztus közepétől-végétől, szeptember végéig tart a főbb parlagfű szezon, az allergia főbb tünetei ekkor szemviszketés, könnyezés, orrdugulás.
Változnak az ekáer szabályai
2016-07-31 - 10:52:13
Az adóhatóság célja a súlyhatár alatti gépkocsik túlrakodásának megakadályozása.
Egyre kevesebb a víz Magyarországon!
2016-07-30 - 18:45:55
Mika János éghajlatkutató szerint Magyarországon csökkenő tendenciát mutat a vízbevétel, amelynek fő okozója az éghajlatváltozás.
Kovács Katalin visszavonul
2016-07-29 - 14:43:57
Befejezte pályafutását a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó Kovács Katalin. A Honvéd 31-szeres világbajnoka sajtótájékoztatón jelentette be: itt a vége élsportolói karrierjének.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu