Egyre kevesebb a víz Magyarországon!
2016-07-30 - 18:45:55

Mika János éghajlatkutató szerint Magyarországon csökkenő tendenciát mutat a vízbevétel, amelynek fő okozója az éghajlatváltozás.

Mika János éghajlatkutató szerint Magyarországon csökkenő tendenciát mutat a vízbevétel, amelynek fő okozója az éghajlatváltozás. A szakértő az M1 -en azt mondta, az éghajlatváltozás nem csak a hőmérséklet, hanem a felhőzet változásával is jár, ez Magyarországon és attól délre csökken, ami melegedést és hiányt okoz a csapadékban. Hozzátette: az északi területen ennek pont az ellenkezője igaz, emiatt a száraz területek még szárazabbak, a csapadékosak még csapadékosabbak lesznek. Emiatt ahol vízhiány volt, ott még nagyobb hiány lesz, ahol pedig vízbőség volt, ott még több víz lesz. Perger László, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezető tanácsadója a hírműsorban azt mondta, a föld teljes vízkészletének 2,8 százaléka édesvíz, ennek 75 százaléka nem hozzáférhető, a fennmaradó kevesebb mint 1 százalék fogyasztható. Felhívta a figyelmet, hogy ki kell elégíteni az ökológiai, ipari és mezőgazdasági igényeket is az emberi fogyasztáson kívül, és a helyzetet súlyosbítja, hogy a népesség folyamatosan emelkedik.

 

 



További cikkek a témakörből
Olcsóbbak lesznek az őstermelői igazolványok
2016-07-31 - 10:04:23
A kártya a gazdaság kifehérítésében fontos szerepet játszik, és vele az őstermelők is tudják egymást ellenőrizni, a vevők pedig egy okostelefonos applikáción keresztül nézhetik meg a termékek, illetve a termelő pontos adatait.
Nőtt a parlagfű pollenkoncentrációja az utóbbi években
2016-07-31 - 10:07:44
Az utóbbi években mért maximum pollenszám köbméterenként 1600-1700-ra nőtt a korábbi 1000-1600-ról. Augusztus közepétől-végétől, szeptember végéig tart a főbb parlagfű szezon, az allergia főbb tünetei ekkor szemviszketés, könnyezés, orrdugulás.
Kovács Katalin visszavonul
2016-07-29 - 14:43:57
Befejezte pályafutását a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó Kovács Katalin. A Honvéd 31-szeres világbajnoka sajtótájékoztatón jelentette be: itt a vége élsportolói karrierjének.
Van egy magyar fiú a pénteki lövöldözés halálos áldozatai között
2016-07-24 - 09:47:07
A főkonzulátus kapcsolatban áll az érintett családdal.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu