GÉMkapcsok és műpárok a debreceni Modemben
2016-06-05 - 09:46:14

A december 31-ig megtekinthető tárlatot nagyméretű lila gémkapcsok hirdetik Debrecen közterein.

GÉM/GAMEkapocs címmel, a debreceni Antal-Lusztig gyűjtemény újabb kollekcióját szokatlan aspektusból bemutató kiállítást nyitottak meg szombaton a helyi Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban.

    Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere felidézte, hogy az idén 10 éves Modem első kiállítását is a helyi műgyűjtő Antal Péter gyűjteményéből nyitották meg.    Az Antal-Lusztig gyűjtemény egy-egy válogatása azóta is szinte folyamatosan jelen van a Modem-ben, s a gyűjtővel kötött újabb megállapodás eredményeként az elkövetkező években is újabb és újabb alkotásokat ismerhet meg a közönség a nemzetközi hírű gyűjteményből - tette hozzá.    Papp László kiemelte: a mostani "gémkapocs-kiállítás" fontos tárlat a megújult Modemben, kapocs a múlt és a jelen között.    A szombaton megnyitott kiállításon ugyanis nemcsak az Antal-Lusztig gyűjtemény már ismert darabjai szerepelnek, hanem számos vendégmű is.    A kiállítás kurátora, Nagy T. Katalin művészettörténész képzőművészeket, költőket és írókat kért fel, hogy válasszák ki a gyűjtemény egy-egy darabját, és azt "gémkapcsozzák meg" egy régebben, vagy újabban készült művükkel.    A december 31-ig megtekinthető tárlatot nagyméretű lila gémkapcsok hirdetik Debrecen közterein.



További cikkek a témakörből
Verekedő fiatalokat állítottak elő hajnalban Debrecenben
2016-06-05 - 09:50:02
A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
Kábítószergyanús anyagokkal bukott le két férfi Nyírábránynál
2016-06-05 - 10:03:34
A Vámospércsi Rendőrőrsre előállított létavértesi és a pocsaji lakosok elmondták, hogy a három tasakban „kristály”, valamint marihuána van, amit korábban vásároltak.
Közlekedési rend változás a Pallagi úton
2016-06-03 - 10:00:27
A buszok menetrendjébe is változás lesz
Tej Világnapja - Debreceni állomás is lesz
2016-06-03 - 09:12:23
Magyarországon május utolsó keddje a Tej Világnapja.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu