Új közösségi tér nyílt fiataloknak Debrecenben
2016-05-05 - 16:13:28

2020-ig ötmilliárd forintot fordít a kormány komplex ifjúsági programokra az Új nemzedék újratöltve program keretében

Öt év alatt, 2020-ig ötmilliárd forintot fordít a kormány komplex ifjúsági programokra az Új nemzedék újratöltve program keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára ma délután Debrecenben. Novák Katalin az Új nemzedék közösségi tér megnyitóján azt mondta: "ifjúságügyre régen költöttek annyit, mint amennyit ez a kormány szán a fiatalokra". Papp László polgármester kiemelte: annak a városnak, ahol 70 ezer diák tanul, tudnia kell megszólítani a fiatalokat, hogy "itt jó tanulni, itt jó élni". 



További cikkek a témakörből
24 millió forintot kapott a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat
2016-05-06 - 09:28:23
A budapesti kórházak mellett a debreceni, szegedi, miskolci, és pécsi intézmények is 3-3 millió forint támogatást kapnak intézményenként
Minden ötödik iskolás fogyasztott már drogot
2016-05-06 - 09:29:38
A jelentés szerint az iskolások leggyakrabban kannabiszt, gyógyszereket vagy gyógyszert és alkoholt együtt használnak kábítószerként
Megkezdte a munkatársak felvételét a Flowserve Corporation Debrecenben
2016-05-05 - 16:10:41
A kormány 1,5 milliárd forinttal támogatta az összesen 4,3 milliárd értékű beruházást
Balhé tört ki a villamoson Debrecenben
2016-05-05 - 16:07:48
A verekedés egyik résztvevője 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu