NYÍRERDŐ-futás volt a Debreceni Nagyerdőben
2016-04-16 - 17:45:33

Nemcsak debreceniek vettek részt a megmérettetésen: érkeztek résztvevők például Hajdúsámsonból, Hajdúhadházról, Bodaszőlőről és Nyíregyházáról is.

Több mint 250-en álltak rajthoz szombaton a 19. NYÍRERDŐ-futáson, a Debreceni Nagyerdőben. Nemcsak debreceniek vettek részt a megmérettetésen: érkeztek résztvevők például Hajdúsámsonból, Hajdúhadházról, Bodaszőlőről és Nyíregyházáról is.

A versenyzőket a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. Szalacsi Árpád azt mondta: ez az ország egyik legnagyobb múlttal rendelkező erdei futóversenye, amelyet most a Debreceni Erdészet szervezett. A cél a kezdetektől változatlan: felhívni a figyelmet az egészséges életmódra, az erdei sportlehetőségekre, a környezet-tudatos magatartásra, valamint az erdők, és az erdei létesítmények védelmére.  A versenyzők korosztálytól függően 1500, 2000 és 2500 méteres távokon mérhették össze gyorsaságukat. Ismét volt NYÍRERDŐ-futás is, ezúttal 2016 métert kellett megtenniük a résztvevőknek, a négytagú céges váltóknak pedig összesen 10000 métert kellett lefutniuk. A férfi váltót az erdőgazdaság első csapata nyerte.

Nem maradt el a már hagyományos tombolasorsolás sem. A különböző távokat teljesítők között sportszereket, játékokat sorsoltak ki.

 



További cikkek a témakörből
Tigáz: a hagyományos mérővel rendelkezők átadása október elsejével történik meg
2016-04-18 - 09:36:32
Nekik nincs teendőjük
Demonstrált a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete
2016-04-18 - 09:38:01
Mise után meccsre mennék! feliratú táblát is a magasba tartottak
Állami gondoskodásban élő gyerekeknek rendeznek focikupát holnap Debrecenben
2016-04-15 - 16:09:29
Összesen 6 magyarországi városban rendezik meg a sportprogramot, a legjobb csapat Párizsban képviselheti hazánkat októberben.
Kárpát-medencei diákokat megszólító programokat rendeznek Debrecenben is
2016-04-15 - 16:06:13
A középiskolás vezetőképzőknek az a céljuk, hogy lehetőséget teremtsenek a tanárok és a diákok kapcsolatépítésére.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu