Kétezer új munkahely jöhet létre a Debrecenben
2016-04-15 - 16:00:45

A polgármester szerint Debrecennek 2020-ig úgy kell megerősítenie gazdasági pozícióját, hogy regionális vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen legyen.

Kétezer új munkahely jöhet létre a Debrecenben, ebből az első negyedévben csaknem nyolcszázat már bejelentett a FAG Magyarország Ipari Kft, a National Instruments Hungary Kft. és a Richter Gyógyszergyár - közölte a város polgármestere. Papp László elmondta: az FAG ősszel induló, 25 milliárd forintos beruházása 510 munkahelyet teremt, ezzel a már most is 1350 dolgozót alkalmazó vállalkozás lesz Debrecen legnagyobb foglalkoztatója. A polgármester szerint Debrecennek 2020-ig úgy kell megerősítenie gazdasági pozícióját, hogy regionális vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen legyen. Debrecen gazdaságfejlesztés melletti elkötelezettségét mutatja a Lufthansa új Debrecen-München járata elindításának is, amelynek nem titkolt célja, hogy erős lökést adjon a német tőke városba vonzásának - magyarázta Papp László.



További cikkek a témakörből
Kárpát-medencei diákokat megszólító programokat rendeznek Debrecenben is
2016-04-15 - 16:06:13
A középiskolás vezetőképzőknek az a céljuk, hogy lehetőséget teremtsenek a tanárok és a diákok kapcsolatépítésére.
Állami gondoskodásban élő gyerekeknek rendeznek focikupát holnap Debrecenben
2016-04-15 - 16:09:29
Összesen 6 magyarországi városban rendezik meg a sportprogramot, a legjobb csapat Párizsban képviselheti hazánkat októberben.
Tokióban versenyez egy debreceni diák
2016-04-15 - 15:59:17
Szombaton rendezik meg a Nemzetközi Kyokushin Karate Baràtsàgkupát, Tokióban, ahol több, mint 20 ország, csaknem 300 versenyzője fog megmérkőzni.
Életet mentettek a debreceni agrármérnök hallgatók
2016-04-15 - 09:53:04
Az idős asszonyt végül a kiérkező mentők látták el

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu