Török üzletembereknek adták ki magukat rablók Debrecenben2016-04-14 - 16:03:45
Végül elfogták az ál törököket, akiknek előzetes letartóztatásáról ma döntött a bíróság. Török üzletembernek adták ki magukat rablók Tégláson. Egy 35 éves román férfi és 17 éves társa még februárban Debrecenben, a Faraktár és Luther utca közelében leszólították egy idős férfit, akinek azt mondták, hogy török üzletemberek és a náluk lévő egy millió forint értékű árut ingyen átadnák a részére. A két ismeretlen ezt azzal indokolta, hogy az árut nem akarják már visszavinni Törökországba. Az idős bácsi elfogadta az ajánlatot, beült az ismeretlenek román rendszámú autójába, akik hazavitték őt Téglásra. A férfi és fiatalkorú társa a 82 éves sértett lakásába bement, ahol már nem ajándékba akarták adni a különféle árukat, hanem pénzt kértek érte, amelyből elmondásuk szerint repülőjegyet akartak venni. Ezt követően a bácsi és felesége egy laptopért kifizetett 30.000 forintot. Az elkövetők ekkor kifigyelték, hogy az idős házaspár hol tartja értékeit, majd a figyelmüket elterelve kirabolták őket. Végül elfogták az ál törököket, akiknek előzetes letartóztatásáról ma döntött a bíróság.
|
|