Az első vidéki irodát a Debreceni Repülőtéren nyitotta a Légügyi Hivatal2015-12-08 - 15:33:27
A kirendeltség megnyitását a Debreceni Nemzetközi Repülőtér ugrásszerű fejlődése tette indokolttá. Megnyílt a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalának első, Budapesten kívüli kirendeltsége a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren- derül ki a közlekedési hatóság rádiónkhoz eljuttatott közleményéből. Győri Gyula, a hatóság elnöke az ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Légügyi Hivatal ezentúl helyben áll a hatósági szolgáltatások teljes spektrumával a Debrecenbe érkező és onnan felszálló utasok, pilóták, légitársaságok és földi kiszolgáló szervezet szolgálatában. A kirendeltség megnyitását a Debreceni Nemzetközi Repülőtér ugrásszerű fejlődése tette indokolttá. Az elmúlt három év alatt az innen fel- és leszálló járatok száma megduplázódott, az utasok száma megháromszorozódott. 2015 folyamán előzetes adatok szerint 170 ezer utas fordult meg a cívisváros légikikötőjében. Jelenleg heti 11 menetrendszerű járat köti össze Debrecent Londonnal, Milanóval és Eindhovennel, a WizzAir decemberben Malmöbe, Brüsszelbe és Párizsba indít a cívisvárosból járatokat.
|
|