Egyenruhásokat helyeztek előzetes letartóztatásba Debrecenben2015-12-02 - 15:55:24
| A gyanúsítottakkal szemben üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette miatt folyik nyomozás. Egyenruhásokat helyeztek előzetes letartóztatásba Debreceben- derül ki a Törvényszék sajtóközleményéből. A mai napon a Központi Nyomozó Főügyészség 6 személy előzetes letartóztatását indítványozta a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál. A gyanúsítottakkal szemben üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette miatt folyik nyomozás. A mai napon a Debreceni Törvényszék katonai nyomozási bírája 1 hónapra 6 gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el, a megalapozott gyanú szerint szolgálati helyen és a szolgálattal összefüggésben elkövetett, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követtek el- derül ki a közleményből. Mivel a bíróság szerint fennáll, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megsemmisíthetik vagy elrejthetik a terhelő bizonyítékokat, befolyásolhatják a tanúkat valamint fennáll a bűnismétlés veszéle, szükségesnek ítélték meg az előzetes letartóztatás elrendelését. A bíróság döntése ellen valamennyi gyanúsított fellebbezett.
|
|