Mobiltelefont kapnak a rabok2015-08-10 - 15:03:56
| A mobilok egyébként egyszerű alapfunkciókkal rendelkeznek majd, hívást csak az elítéltek tudnak majd indítani, visszahívni nem lehet a telefont és szöveges üzenetet sem lehet rajta indítani, fogadni. Augusztus 16-tól tesztelik majd azokat a mobiltelefonokat, amelyeket az elítéltek kapnak. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága mintegy 20 ezer készülékről kötött megállapodást a szolgáltatóval. Így jut telefon mindenkinek, hiszen a jelenlegi adatok szerint 17 ezer 700 ember tölti büntetését végrehajtási intézetekben. Az intézkedést egyébként az idén január elsején életbe lépett új büntetés-végrehajtási kódex írja elő. Az InfoRádió úgy értesült, hogy a bűncselekmény súlyosságától függetlenül minden elítélt kaphat majd mobilt, és azok is kapnak készüléket, akik előzetes letartóztatásban vannak. Illetve csak akkor jutnak hozzá a készülékhez, ha azt kérik. A mobilok egyébként egyszerű alapfunkciókkal rendelkeznek majd, hívást csak az elítéltek tudnak majd indítani, visszahívni nem lehet a telefont és szöveges üzenetet sem lehet rajta indítani, fogadni. Azt, hogy az elítéltek hetente hányszor használhatják a mobilt, egy igazságügyi minisztériumi rendeletben szabályozták. Ez három kategóriát fogalmaz meg, ennek alapján dől majd el, hogy ki mennyi időre használhatja a készüléket. A telefonbeszélgetésekbe ugyanúgy, mint eddig, belehallgathatnak az őrök. A Büntetés-végrehajtási Intézet egyébként nem tart attól, hogy nagymértékben emelkedni fog a hívások száma. Azt egyelőre nem tudni, hogy mennyit kell majd fizetniük a raboknak a telefonálásért, illetve, hogy majd kit terhelnek a költségek, ezek az adatok ugyanis titkosak.Augusztus 16-tól tesztelik majd azokat a mobiltelefonokat, amelyeket az elítéltek kapnak. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága mintegy 20 ezer készülékről kötött megállapodást a szolgáltatóval. Így jut telefon mindenkinek, hiszen a jelenlegi adatok szerint 17 ezer 700 ember tölti büntetését végrehajtási intézetekben. Az intézkedést egyébként az idén január elsején életbe lépett új büntetés-végrehajtási kódex írja elő. Az InfoRádió úgy értesült, hogy a bűncselekmény súlyosságától függetlenül minden elítélt kaphat majd mobilt, és azok is kapnak készüléket, akik előzetes letartóztatásban vannak. Illetve csak akkor jutnak hozzá a készülékhez, ha azt kérik. A mobilok egyébként egyszerű alapfunkciókkal rendelkeznek majd, hívást csak az elítéltek tudnak majd indítani, visszahívni nem lehet a telefont és szöveges üzenetet sem lehet rajta indítani, fogadni. Azt, hogy az elítéltek hetente hányszor használhatják a mobilt, egy igazságügyi minisztériumi rendeletben szabályozták. Ez három kategóriát fogalmaz meg, ennek alapján dől majd el, hogy ki mennyi időre használhatja a készüléket. A telefonbeszélgetésekbe ugyanúgy, mint eddig, belehallgathatnak az őrök. A Büntetés-végrehajtási Intézet egyébként nem tart attól, hogy nagymértékben emelkedni fog a hívások száma. Azt egyelőre nem tudni, hogy mennyit kell majd fizetniük a raboknak a telefonálásért, illetve, hogy majd kit terhelnek a költségek, ezek az adatok ugyanis titkosak.
| Gyönyörű csillaghullásra számíthatunk a héten 2015-08-10 - 17:13:12Idén augusztus 12-éről 13-ára virradó éjjel lesz a Perseidák meteorraj maximuma, tehát szerdán éjszaka és csütörtökön hajnalban láthatjuk a legtöbb rajtagot - olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.
| | Lesz elég dinnye 2015-08-11 - 10:04:39A nagy meleg a termesztők munkáját is megnehezíti
| | Elhunyt Czeizel Endre 2015-08-10 - 10:06:19A tudóst hosszú, méltósággal viselt betegség után, életének 81. évében érte a halál
| | Hétfőtől képzik a csődbiztosokat 2015-08-08 - 12:58:25Az összesen száz csődgondnokot három egyhetes turnusban képzik ki a szolgálat indulásáig. A csődbiztosok jogi és technikai ismereteket tanulnak, illetve elsajátítják az elektronikus ügykezelői rendszer működését, amit munkájuk során használniuk kell.
|
|
|