Július elsejétől 4,9 százalék a diákhitel kamata
2015-08-02 - 10:55:38

Most a legalacsonyabb a szabad felhasználású diákhitel kamata azóta, hogy 14 évvel ezelőtt bevezették. Július elsejétől 4,9 százalék a ráta.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója az M1-en elmondta: arra számítanak, hogy többen megfontolják a hitelfelvételt. 2001 óta mintegy 360 ezren éltek a diákhitellel, egyharmaduk már vissza is fizette a teljes összeget. Újdonság, hogy az ügyfelek indoklás nélkül akár három évre is alacsonyabb törlesztőrészletet kérhetnek, ha pedig egyátalán nem tudnak fizetni, akkor nem 6, hanem csak 12 havi elmaradás után bontják fel velük a szerződést. Hozzátette: most 140 ezer élő szerződésük van, ebből 12 ezren nem törlesztenek semmit. Őket személyesen is felkeresik, hogy megoldást találjanak, ami akár a fizetési könnyítés is lehet.



További cikkek a témakörből
Filteres gyógyteát vontak ki a forgalomból
2015-08-02 - 11:20:06
A thaiföldi eredetű szennatartalmú terméket Ranong márkajelzéssel, háromféle variációban (alma, krizantém, zöld tea) egy holland nagykereskedőn keresztül hozták forgalomba a tagállamokban.
Éjszakai gyakorlatra készülnek a honvédség repülőgépei
2015-08-02 - 11:37:30
Éjszakai repülésre készülnek a kecskeméti repülőbázis pilótái augusztus 3-tól augusztus 6-ig több város fölött, ez nagyobb hanghatással jár, ezért a honvédelmi tárca a lakosság megértését és türelmét kéri - közölte a minisztérium sajtóosztálya az MTI-vel.
Aligátorteknőst találtak a törökbálinti erdőben
2015-08-02 - 10:54:08
A teknős nagyon rossz állapotban volt, miután befogták, orvosnak kellett ellátnia, később a veresegyházi medveotthonba viszik majd, ahol már hat ilyen állat van.
Százmillió forinttal támogatják az önkéntes mentőszervezeteket
2015-08-02 - 10:51:35
A tender nyomán 130 szervezet kap pénzt, a forrás majdnem kétharmadából technikai eszközöket szerezhetnek be.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu