Őrizetben a szegedi támadó, aki megvert egy fiatal lányt2015-07-22 - 08:12:34
| Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint azért támadt egy szegedi diáklányra, mert barátját illegális bevándorlónak gondolta - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel. Szenti Szabolcs elmondta, azonosította a rendőrség azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható az Újszegedi Partfürdőnél szombaton elkövetett erőszakos cselekménnyel. A rendőrség a gyanúsítottat őrizetbe vette. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy iratait hatáskör és illetékesség hiánya miatt megküldte a Szegedi Nyomozó Ügyészségnek - tudatta a szóvivő. Az MTI kérdésére, azzal összefüggésben, hogy a rendőrség általában akkor hivatkozik hatáskör és illetékesség hiányára, ha az érintett tagja a hivatásos állománynak, az őrnagy leszögezte: a gyanúsított nem rendőr. Ennél többet nem közölt. Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta: a jelenleg is folyamatban levő eljárási cselekmények miatt az ügyészség szerdán ad bővebb tájékoztatást.
| Indul a magyar gasztro-Uber 2015-07-22 - 10:15:16Heteken belül kockázati tőkebefektetői támogatást is kap az a most startoló magyar kezdeményezés, amely az Uber taxik működési mintájára az otthon főzőket és az éhes embereket köti majd össze egy online platform segítségével a nap 24 órájában - írja a Világgazdaság.
| | Egyre kevesebben nyelvvizsgáznak 2015-07-23 - 11:09:17Tavaly csupán 123 ezer nyelvvizsgát regisztráltak
| | A magyar tejért kampányolnak 2015-07-21 - 13:13:03A nagymértékű árcsökkenés jelenleg komoly terhet ró a gazdákra
| | Fokozottan ellenőrzik az autóbuszokat és a nehéz tehergépkocsikat 2015-07-21 - 09:59:33 Elsősorban az említett járművek sofőrjeinek vezetéssel, illetve a kötelező pihenőkkel eltöltött munkaidejét, valamint a veszélyes áruk szállítását előíró szabályok betartását vizsgálják.
|
|
|