Fokozottan ellenőrzik az autóbuszokat és a nehéz tehergépkocsikat2015-07-21 - 09:59:33
| Elsősorban az említett járművek sofőrjeinek vezetéssel, illetve a kötelező pihenőkkel eltöltött munkaidejét, valamint a veszélyes áruk szállítását előíró szabályok betartását vizsgálják. Magyarország egész területén a nehéz tehergépkocsik és az autóbuszok fokozott közúti ellenőrzését végzi szerdától péntekig a rendőrség a Tispol Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján - írja mai számában a Magyar Hírlap. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának tájékoztatása szerint a Tispol Truck & Bus elnevezésű, európai szintű intézkedéssorozatban részt vevő hatósági alkalmazottak elsősorban az említett járművek sofőrjeinek vezetéssel, illetve a kötelező pihenőkkel eltöltött munkaidejét, valamint a veszélyes áruk szállítását előíró szabályok betartását vizsgálják. Az ellenőrzés emellett kiterjed a közúton elkövetett egyes kiemelt bűncselekmények, az embercsempészés, a fegyverekkel, illetve kábítószerekkel való visszaélések, valamint a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére és a körözött személyek elfogására is.
| A magyar tejért kampányolnak 2015-07-21 - 13:13:03A nagymértékű árcsökkenés jelenleg komoly terhet ró a gazdákra
| | Őrizetben a szegedi támadó, aki megvert egy fiatal lányt 2015-07-22 - 08:12:34Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint azért támadt egy szegedi diáklányra, mert barátját illegális bevándorlónak gondolta - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
| | Megszűnik a NAV elnökének jogviszonya hétfőn 2015-07-20 - 15:54:07Megszűnik Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének jogviszonya hétfőn, az új elnök kinevezéséig Varga Árpád elnökhelyettes irányítja az adóhivatalt - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-t hétfőn.
| | Dárdai helyett Bernd Storck a kapitány 2015-07-20 - 14:41:25A március óta az MLSZ sportigazgatójaként, majd az U20-as nemzeti csapat szövetségi edzőjeként is dolgozó Storck munkáját a Dárdai Pál által korábban összeállított szakmai stáb segíti, s az 52 éves német szakember a közlemény szerint számíthat Dárdai szakmai támogatására is.
|
|
|