Dárdai helyett Bernd Storck a kapitány
2015-07-20 - 14:41:25

A március óta az MLSZ sportigazgatójaként, majd az U20-as nemzeti csapat szövetségi edzőjeként is dolgozó Storck munkáját a Dárdai Pál által korábban összeállított szakmai stáb segíti, s az 52 éves német szakember a közlemény szerint számíthat Dárdai szakmai támogatására is.

- Az Európa-bajnoki selejtezősorozatból hátralévő négy mérkőzésen Dárdai Pál helyett Bernd Storck irányítja szövetségi kapitányként a magyar labdarúgó-válogatottat - közölte ma honlapján a hazai futballszövetség (MLSZ).

    Az mlsz.hu-n olvasható közlemény szerint az elnökség a hétvégén rendkívüli ülést tartott, a német élvonalbeli Hertha BSC ugyanis nem járult hozzá, hogy Dárdai a berlini klubkötelezettsége mellett a továbbiakban is maradjon a magyar válogatott kapitányi posztján.    A március óta az MLSZ sportigazgatójaként, majd az U20-as nemzeti csapat szövetségi edzőjeként is dolgozó Storck munkáját a Dárdai Pál által korábban összeállított szakmai stáb segíti, s az 52 éves német szakember a közlemény szerint számíthat Dárdai szakmai támogatására is.



További cikkek a témakörből
Megszűnik a NAV elnökének jogviszonya hétfőn
2015-07-20 - 15:54:07
Megszűnik Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének jogviszonya hétfőn, az új elnök kinevezéséig Varga Árpád elnökhelyettes irányítja az adóhivatalt - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-t hétfőn.
Fokozottan ellenőrzik az autóbuszokat és a nehéz tehergépkocsikat
2015-07-21 - 09:59:33
Elsősorban az említett járművek sofőrjeinek vezetéssel, illetve a kötelező pihenőkkel eltöltött munkaidejét, valamint a veszélyes áruk szállítását előíró szabályok betartását vizsgálják.
A véradásért indított közösségi kampányt a vöröskereszt
2015-07-19 - 11:16:26
Pénteken 150 közszereplőt, újságírót kerestek meg, akiknek ajándékot adtak azzal a kéréssel, hogy adják tovább és hívjanak három embert vért adni. Az Adj vért és add tovább elnevezésű kampány arra épül, hogy az emberek győzzék meg egymást.
Már elérhető a dietetikusi adatbázis
2015-07-18 - 17:56:30
Az adatbázisba bekerülő szakembereknek számos feltételnek kell megfelelniük, például sok éves tapasztalattal kell rendelkezniük és tréningen is részt kell venniük

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu