Elhunyt Omar Sharif
2015-07-10 - 21:09:58

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Omar Sharif, a legendás egyiptomi filmszínész. Az Arábiai Lawrence és a Doktor Zsivágó szereplőjét szívroham érte Kairóban - közölte ügynöke az AFP francia hírügynökséggel.

Július 10-én egy kairói kórházban elhunyt Omar Sharif, minde idők legismertebb egyiptomi színésze. Eredeti nevén Michel Demitri Chalhoub 1932. április 10-én született Alexandriában. Az 1950-es évek első felében kezdett el filmezni hazájában, ahol igen hamar népszerűvé vált. Az Arábiai Lawrence (1962) című monumentális angol filmeposzban játszott mellékszerepe tette világhírűvé. Ettől kezdve elsősorban Hollywood foglalkoztatta, a legkülönbözőbb műfajú szuperprodukciók sztárjaként. Az 1970-es évektől kezdve működése fő területe Európa lett. Mindenhol megállta a helyét, hiszen több nyelven (arab, angol, görög francia, olasz, török) beszélt folyékonyan. Korábban Golden Globe-díjat kapott és César-díjjal is kitüntették. Az Arábiai Lawrence-ben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték. A film világán kívül elsősorban a szerencsejátékok iránti vonzódásáról ismert, a bridzsben egyenesen szaktekintélynek számított: több könyvet írt a témában, illetve 1992-ben került piacra az Omar Sharif Bridge című komputerjáték. 

 Idén tavasszal hozták nyilvánosságra: a világhírű színész Alzheimer-kórban szenved. A Doktor Zsivágó szereplőjét szívroham érte Kairóban, 83 éves korában – közölte ügynöke az AFP francia hírügynökséggel. Egy Alzheimer-kóros betegeket kezelő kórházban péntek délután halt meg. 



További cikkek a témakörből
Már az országhatárig ér az M43-as
2015-07-11 - 15:23:03
Az M43-as autópálya új 23,1 kilométer hosszú, kétszer kétsávos, burkolt leállósávos szakaszán három csomópont és tizennyolc híd épült. Az új útszakaszon két pihenő is létesült, egy a Krak-érnél, egy pedig Kövegynél. A Makó és az országhatár közötti sztrádaszakasz az e-matricás rendszerben 2015 végéig díjmenetesen használható, a 3,5 tonnát meghaladó legnagyobb össztömegű tehergépjárművek számára díjköteles.
A közepesnél jobb minőségű búzatermés várható
2015-07-11 - 17:33:18
Az idén a közepesnél jobb minőségű búzatermés várható az előzetes becslések alapján, a mintegy egymillió hektáron vetett őszi búza húsz százalékát már betakarították - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Karcagi Kutatóintézeténél tett látogatásán.
Athén időben elküldte javaslatait
2015-07-10 - 10:15:55
Az intézkedések hároméves időtartamra szólnak, és egyebek mellett a nyugdíjak csökkentését és adóemelést irányoznak elő
Több milliárd forint lehet a szerdai vihar okozta károk mértéke
2015-07-10 - 10:11:50
Az állami segítséget igénylők a helyhatóságoknál tehetnek bejelentést

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu