Elindult a Boldogasszony zarándokvonat
2015-05-21 - 10:24:16

Mintegy 800 emberrel gördült ki a Nyugatiból

Elindult négynapos útjára a Boldogasszony zarándokvonat ma reggel a Nyugati pályaudvarról a csíksomlyói búcsúba. A pünkösdi szentmisét szombaton Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatja be. A vonattal útra kelő mintegy nyolcszáz zarándokot indulás előtt Beer Miklós váci megyés püspök áldotta meg. A vonat Erdélyben Kolozsváron és Marosvásárhelyen áll meg. A zarándoklat második napjának programja Gyimesbükkön, az ezeréves határnál lesz, szombaton pedig a csíksomlyói búcsún vesznek részt a zarándokok. A zarándoklat záró eseménye vasárnap, a Gyergyószentmiklós főterén bemutatott szentmise lesz, amelyen Böjte Csaba ferences szerzetes mondja a szentbeszédet.



További cikkek a témakörből
Különböző trükkökkel járatják csúcsra a szobafoglalást
2015-05-21 - 17:13:52
Mindenképpen olvassuk el az általános szerződési feltételeket is. Sok múlhat rajta.
Egyre többet költhetnek a háztartások
2015-05-21 - 17:14:59
A Központi Statisztikai Hivatal frissen közzétett adatai szerint márciusban 151 ezer közfoglalkoztatott volt, 58 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.
Újabb embercsempész bukott le
2015-05-21 - 10:16:53
A sofőrnek pénzt fizettek az utazásért
Egyre több tagállamban osztják a magyar álláspontot menekültügyben
2015-05-21 - 10:15:43
A kvóták felbátoríthatják az embercsempészeket

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu