Teheránba látogat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
2015-05-16 - 16:37:31

A külügyminiszter kedden részt vesz az Európa Tanács 125. külügyminiszteri csúcstalálkozóján. A külügyminiszterek a tervek szerint megvitatják az aktuális európai válságokra és konfliktusokra adandó válaszokat, valamint az erőszakos szélsőségek és a terrorizmus elleni küzdelmet, valamint mindebben az Európa Tanács lehetséges szerepét. A tárca közölte: Szijjártó Péter szerdán Mumbaiba utazik, majd csütörtökön és pénteken részt vesz Rigában a Keleti Partnerségi Csúcstalálkozón, illetve az azt megelőző uniós külügyminiszteri egyeztetésen.

- Teheránba látogat jövő hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az iráni fővárosban kétoldalú kulturális és gazdasági együttműködések fejlesztéséről tárgyal majd - közölte Külgazdasági és Külügyminisztérium szombaton az MTI-vel.    A látogatás során fontos téma lesz még, hogy Magyarország hogyan tud hozzájárulni az iráni és nemzetközi tárgyalások mielőbbi sikeres lezárásához - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.    A tárca tudatta azt is, hogy az iráni látogatás előzményeként Szijjártó Péter a témában megbeszélést folytatott Federica Mogherinivel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével.    A külügyminiszter kedden részt vesz az Európa Tanács 125. külügyminiszteri csúcstalálkozóján. A külügyminiszterek a tervek szerint megvitatják az aktuális európai válságokra és konfliktusokra adandó válaszokat, valamint az erőszakos szélsőségek és a terrorizmus elleni küzdelmet, valamint mindebben az Európa Tanács lehetséges szerepét - olvasható a közleményben.    A tárca közölte: Szijjártó Péter szerdán Mumbaiba utazikmajd csütörtökön és pénteken részt vesz Rigában a Keleti Partnerségi Csúcstalálkozón, illetve az azt megelőző uniós külügyminiszteri egyeztetésen. A találkozó során szlovák-magyar-román-bolgár tárgyalás is lesz a gázvezeték rendszerek összekötéséről.



További cikkek a témakörből
Mintegy 170 ezren vehetnek részt a TeSzedd! szemétgyűjtési akcióban
2015-05-16 - 17:33:15
Pénteken 764, szombaton pedig 760 helyen szedtek szemetet az önkéntesek.
Tíz-húszezer forintért is munkahelyet váltanak a dolgozók a Profession.hu szerint
2015-05-16 - 17:36:23
A közlemény idézi Sámson Dorottyát, az állásportál toborzási szolgáltatások csoportvezetőjét, aki szerint a tendencia különösen jellemző a fiatalabb, nyelveket beszélő munkavállalókra. Körükben az egy munkahelyen eltöltött idő az elmúlt évek tapasztalatai alapján 9 hónappal rövidült, ami nagy kihívás a vállalatoknak.
Népszerű a komolyzene
2015-05-15 - 16:52:53
Viszont koncertre ritkán jut el a magyar lakosság
Eddig 137 kérelem érkezett a Pénzügyi Békéltető Testülethez
2015-05-14 - 10:19:56
Döntő részben lízingügyletekkel kapcsolatban nyújtották be eddig

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu